22_03_29_erdmost_nincskep

Szembement a forgalommal, balesetet okozott, majd kereket oldott az idős asszony

22_03_29_erdmost_nincskep

Szembement a forgalommal, balesetet okozott, majd kereket oldott az idős asszony

Két autó ütközött az M6 autópályán egy forgalommal szemben haladó gépjármű miatt, amelynek 77 éves sofőrje segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Fél órán belül azonosították.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A forgalommal szemben autózott egy idős asszony az M6-os autópálya külső sávjában, Százhalombatta irányából Érd felé, december 8-án délelőtt. A vele ellentétes irányba haladó, tehát szabályosan közlekedő gépkocsi sofőrje, hogy az ütközést elkerülje, satufékezett, és az elakadásjelzőt is bekapcsolta. A mögötte haladó autó vezetője azonban nekiütközött, majd a bal oldali szalagkorlátnak csapódott.

A két sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, mindkét kocsiban milliós nagyságú anyagi kár keletkezett. Az idős asszony, aki felelős volt a balesetért, nem állt meg segítséget nyújtani, hanem megfordult és elhajtott.

A helyszínre érkező rendőrök fél órán belül azonosították a közlekedési balesetet előidéző gépkocsit, valamint annak tulajdonosát. A 77 éves asszonyt a gárdonyi egyenruhások ercsi lakóhelyén érték utol. A cselekmény elkövetését szóban elismerte: mint mondta, Százhalombattánál hajtott fel az M6 autópályára a forgalommal szemben. Annak ellenére, hogy látta a történteket, megfordult, majd ercsi otthonáig meg sem állt.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email