Budaörsön is megvan, hol kell maszkot hordani

Budaörsön is megvan, hol kell maszkot hordani

Két rendeletet alkotott a kihirdetett veszélyhelyzet miatt Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, aki egyrészt kijelölte, mely közterületeken és nyilvános helyeken kötelező a maszkhasználat a településen, másrészt szabályozza az éjszakára részlegesen bezáró kutyafuttatókat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Budaörs város honlapján megjelent beszámoló szerint a településen nincs kiemelkedően nagy számú megbetegedés, bár pontos adatokat nem közöl a hatóság.

Mint az önkormányzati rendeletből kiderül, 5.00 és 20.00 között

  • az autóbusz-megállókban és a végállomás területén
  • a vasútállomás nyilvános területén

7.30-tól 16.30-ig (ettől eltérő nyitvatartási idő esetén az intézmény nyitását megelőző fél órával kezdődően és a zárást követő fél órával bezárólag)

  • a veszélyhelyzet időszakában is nyitva tartó közintézmény – iskola, óvoda, bölcsőde, rendőrség, bíróság, ügyészség, Városháza – bejáratától számított 200 méteres távolságon belül az utca vagy tér azon oldalán lévő járdán, ahol a közintézmény épülete elhelyezkedik, valamint ezen intézmények nyilvános parkolóiban
  • az Egészségügyi Központ, az orvosi rendelők, gyógyszertárak előtti járdán a megközelítésre szolgáló bejárattól számított 100 méteres távolságon belül, valamint az ezekhez tartozó nyilvános parkolójban
  • a helyi termelői piac területén a nyitvatartási idő alatt.

A korlátozó intézkedések ismertetése mellett Wittinghoff Tamás beszámolt róla, hogy a kutyafuttatókat éjjel 22 és 5 óra között zárva tartják, nyitvatartási időben is csak legfeljebb öten tartózkodhatnak ott.

A veszélyhelyzeti szabályok értelmében az önkormányzat képviselő-testülete nem ülésezhet, a hatáskörébe tartozó döntéseket a polgármester hozza meg. A korábbi gyakorlatnak megfelelően – az azonnali döntést igénylő helyzetek kivételével – a polgármester a döntése előtt kikéri az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok véleményét az előterjesztésről.

A közmeghallgatás hagyományos módon, képviselőtestületi ülés keretében történő megtartására sincs lehetőség, ezért a helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatokat elektronikus úton várják a lakosságtól, a város honlapján (www.budaors.hu) szereplő email-címre.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email