Átadták a Lee Ivy Csarnokot

Átadták a Lee Ivy Csarnokot

Ünnepélyes keretek között adta át a már januárban elkészült fedett baseballcsarnokát az Érdi Baseball és Softball Team SE. A létesítménynek köszönhetően a sportolók a tél folyamán is ideális körülmények között fejleszthetik képességeiket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Igazán ünnepi hétvégéje van az érdi baseballosoknak, hiszen október 23-án tartották a férfi NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzését. Az Érd az egyik fél harmadik győzelméig tartó csatájának első két hazai meccsét könnyedén nyerte a Budapest Red Wolves második csapata ellen. Az eredetileg október 17-ére kiírt harmadik és negyedik mérkőzést az időjárás miatt elhalasztották, de az esélyt nem szalasztotta el az érdi együttes, amely az október 23-ára eltolt harmadik találkozót is simán 11–6-ra nyerte, így bronzérmes lett az élvonalban.

Ezt követően díjátadó ceremóniával egybekötött csarnokavatót tartott az egyesület, ugyanis hivatalosan is felavatták a klub korábbi edzőjének nevét viselő létesítményt, a Lee Ivy Csarnokot, melyre a pénzügyi forrást sokéves gyűjtés után 65 különböző támogató több mint 16 millió forintos támogatásával biztosították.

Az eseményen Terry Lingenhoel egyesületi elnök mellett Csőzik László, Érd polgármestere, Piros Szabolcs, a Magyar Baseball Szövetség első embere és Antunovits Antal, Ófalu önkormányzati képviselő is beszédet mondott.

 Az Érdi Baseball és Softball Team SE-nek az új csarnok létrejöttével egy hétéves álma vált valóra. Az évről évre egyre fejlettebb Mecset utcai pálya a 2021-es tanévben Érden elinduló első magyarországi baseball akadémia színhelye is lesz. A tervek szerint a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziummal kötött együttműködésnek köszönhetően tizenöt akadémista fejlesztheti tudását Érden mind az iskolapadban, mind a baseballpályán.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email