15 éves az Érd TV

15 éves az Érd TV

15 évvel ezelőtt ezelőtt, 2005. október 20-án egy képviselő-testületi ülés élő közvetítésével indult el a város saját televíziója, az Érd TV. Ezt megelőzően a százhalombattai televízió közvetítette az érdi adást és már abban az időszakban körvonalazódott a gondolat, hogy Érd önálló tv-t indítson.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Erre kerülhetett sor egy évtizeddel ezelőtt. Csóli Virág az Érd TV első főszerkesztője az indulással kapcsolatban elmondta, az akkori technikai feltételek mellett igazi kihívás jelentett a műsorgyártás.

Hallgassa meg az Érd FM 101.3 interjúját, Csóli Virággal,  az Érd TV első főszerkesztőjével.


Endresz Dóra a híradó felelős szerkesztője, aki ma is a televízió munkatársa, egy nappal később már az első híradóban köszöntötte a nézőket a képernyőn. Már akkor napi híradóval jelentkezett az Érd TV, így a hírszolgáltatás a kezdetektől fogva a városi médium legfontosabb feladata. Kis idő elteltével gördülékeny kapcsolat alakult ki a városi intézményekkel és a közéleti szereplőkkel. Endresz Dóra hangsúlyozta, a dolgozói stáb állandó, a tájékoztatás érdekében egy hatékony csapat végzi a munkáját.

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email