Egy igazi madárbarát kertvárosban miről másról is szólhatna egy őszköszöntő rendezvény, mint arról, hogy megtanuljuk, hogyan biztosítsunk meleg odúkat a madaraknak, vagy felszerelkezzünk olyan virágokkal és cserjékkel, amelyeket mind a rovarok, mind szárnyas barátaink szeretnek? Márcsak azért is, mert, mint arról Tetlák Örs alpolgármester beszélt a rendezvény megnyitásakor, a múzeumpedagógia Érden éppen abban játszik jelentős szerepet, hogy megismertesse a jövő generációjával városunk természeti értékeit, és hogy mit tehetünk azért, hogy ne csak számunkra, de a természet számára is ideális élőhely maradhasson (vagy inkább legyen újra) a világunk. Mert a környezettudatosságot nem lehet elég korán elkezdeni. 

Ennek szellemében fogadta igazi kis természeti értékekkel teli, terülj-terülj asztalkámmal az ide betérőket Fekete-Mácsai Anetta, a múzeum igazgató-helyettese. Itt mindenféle kincs: teknőspáncél, függőcinegefészek, pulykatojás, levedlett agancs, hangyarágta fakéreg, sőt, bagolyköpet is várt azokra, akik szerették volna megmutatni, mit tudnak a természetről. Voltak olyanok is, akik a fecskenap után már kikupálódva érkeztek, és utóbbit (a bizonyos bagolyköpetet) is rögtön képesek voltak azonosítani, a csak pislogni tudó szülők nagy csodálkozására.

Kissé arrébb odúk vártak arra, hogy mohával, lehullott fakéreggel, termésekkel és virágokkal, üres csigaházakkal, kavicsokkal és levelekkel díszítsék fel őket. Az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület tagja, Zsuzsa szedte össze ezek nagyrészét a sétái során. Most nemcsak ezeket és a ragasztópisztolyokat osztja lelkesen az odúszépítők között, de hasznos információkkal is szolgál a számukra. Például megtudhatjuk, hogy ősszel érdemes kitisztítani az odúkat, mármint akkor, ha épp nem lakják azokat. Az ő kertjében ugyanis a háromból egyben már bérlőket talált:

Az odúk olyan népszerűnek bizonyulnak a gyerekek és szülők között, hogy félidőben már elfogynak, de az akkor érkezők is gyorsan feltalálják magukat, és ha nem is odúkat, de szebbnél szebb asztali díszeket kezdenek el gyártani Katának, a környezetvédők másik tagjának a segítségével.

Az igazán elszánt kézműveskedőkre Hídvégi Borbála, Szabó Csilla és Mazány Ákos vár, na meg persze sok-sok fűzfaág. Itt a mesterek asszisztásával sorra készülnek a fonott madáretetők, fészkek, de még a kenyér- és szappantartók is. 

A múzeumból tehát felcicomázott odúkkal, madáretetőkkel távozunk. De nem jutunk messzire, az újonnan megalakult Vadmadár- és vadállatmentő szolgálat tagjai, Petró Kriszta és Ba Irén szorgosan osztogatják a virághagymákat, árvácskákat, a gyerekek meg nekiállnak nyomozni a múzeumkertben, mindenféle állatos, növényes kérdésekre kell válaszoniuk a kertben elrejtett információk alapján. 

Öt órakor aztán bezár a bazár, azok, akik a múzeumban köszöntötték az őszt, lassan elindulnak haza, kertjük újonnan beszerzett díszeivel: az odúkkal, a madáretetőkkel és a virágokkal a kezükben. Épp azon merengek, ez aztán tényleg egy igazi kertvárosi, madárbarát őszköszöntő volt, a legnagyobb lányom (aki már fele ilyen idősen, azaz négyévesen is azt mondta, környezetvédő akar lenni) azt kérdezi, hogy a deres szádorgó tényleg itt él csak egész Magyarországon? Amennyire tudom igen, válaszolom. Akkor tök jó, hogy mi is itt lakunk.

Igen, tök jó, szerintem is.