Testszkenner méri a belépők testhőmérsékletét a törökbálinti iskolákban

Testszkenner méri a belépők testhőmérsékletét a törökbálinti iskolákban

A három épületből egyben már munkába állították a berendezést, ami a járvány elleni védekezésben nagy segítséget jelent – mondta el az Érd FM 101.3-nak Elek Sándor polgármester. A testszkenner automatikusan méri az előtte elhaladó testhőmérsékletét, és azonnal jelez, ha valakinél magas az érték.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az önkormányzat által fenntartott intézményekbe emellett csak maszkban, lázmérés és kézfertőtlenítés után lehet bemenni, illetve a dolgozóknak lehetőséget biztosított a város gyorstesztre, már mintegy 450 embernél végezték el, és a napokban történik az iskolákban a pedagógusok szűrése – sorolta Törökbálint polgármestere.

Elek Sándor tájékoztatása szerint a járvány második hullámában az országban elsőként bezárt Walla óvoda ismét rendben működik.


 

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email