Mozgáslehetőség közel hatszáz gyereknek

Mozgáslehetőség közel hatszáz gyereknek

Nyolc település több mint tíz helyszínén tizenhárom edző gondoskodik arról, hogy négy éves kortól kezdve, kezdőktől a haladókig minden akrobatikus rock and roll táncos színvonalas oktatásban részesüljön a Masters Sportegyesület berkein belül.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nincs könnyű helyzetben a klub vezetése a koronavírus járvány miatt, de Sárdi Anita elnök bizakodó. Szerinte a mozgásra, egészséges életmódra akkor is szükség van, amikor egyébként nem könnyű a hétköznapi élet megszervezése.Ráadásul ha délutánonként a gyerekek egyesületi foglalkozásokon vesznek részt, ez idő alatta szülők is tudnak dolgozni.

Versengésre kiéhezve várják a szeptemberben induló új szezont azon párosok és formációk, melyek érdekeltek lehetnek a vírus által megtépázott tavaszi-őszi programból megmaradt hazai versenyeken. A nyarat szinte végig dolgozták az akrósok. Agárdon és Érden is volt edzőtábor, új koreográfiákat tanultak, a napi gyakorlások pedig azóta is rendületlenül zajlanak. A pontos versenynaptárból egyelőre annyi ismert, hogy szeptember 19-én, Dunaharasztiban gyermek páros és felnőtt formációs, míg 20-án, Budapesten felnőtt páros és gyermek formációs országos bajnokságot rendeznek. Természetesen mindkettőn érdekelt a Masters, és több kategóriában is elsőségre hajt.

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email