A viadalon az érdiektől a +90 kilogrammos súlycsoportban érdekelt Végh Artúrnak, Végh Richárdnak és Varga Dánielnek nem kedvezett a sorsolás, hiszen egymással találkoztak, majd Végh Artúr a Vitek Dárius elleni döntetlen után nehezebb mérlegelt súlya miatt szenvedett csak vereséget. Testvére, Richárd ugyanebben a súlycsoportban bronzérmesként, míg Varga Dániel negyedik helyen végzett, ahogy a lányok +60 kilogrammos mezőnyében Baljer Roxána is egy hellyel maradt le a dobogóról.
- info@erdmost.hu
A budakalászi Lupa Beach adott otthont a strandbirkózó országos bajnokság harmadik, egyben utolsó fordulójának, ahol az Érdi Spartacus is képviseltette magát.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Érden ülésezett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége.
További cikkeink
Mutatjuk, hogy melyek azok az utcák, ahol közműépítés nehezítheti a közlekedést.
Hiába játszott hazai pályán, és lőtt két gólt az Érd, a Gyirmót ellen most ez is kevés volt.
Érdi önkéntesek tizenegy facsemetét ültettek el a hétvégén.
Rengeteg napsütésre lehet számítani, kellemes hőmérsékleti értékekkel.
Ismét eredményesen szerepeltek az Érdi Spartacus SC birkózó növendékei.
Kilencven éve egy monori család indította, ma pedig Érd egyik legaktívabb segítő közössége a