22_03_29_erdmost_nincskep

Az államalapítás ünnepe, idén egy kicsit másképp

22_03_29_erdmost_nincskep

Az államalapítás ünnepe, idén egy kicsit másképp

A vírusveszély miatt számtalan településen elmaradnak a Szent István-napi programok, de van, ahol szűkebb körben ugyan, ám ünnepelnek ezen a napon. Így lesz ez Érden is: az ünnepséget augusztus 19-én tartják, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szokott tűzijáték, koncert, vidám program helyett az érdi és környékbeli lakosoknak ebben az esztendőben csendesebb rendezvényekkel kell beérniük.

Érden a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében tartják a városi ünnepséget, augusztus 19-én, 17 órától. Az ünnepi beszédet mond Csőzik László polgármester és Aradszki András országgyűlési képviselő. A köszöntőket kenyérszentelés és -áldás követi. 

Diósdon szintén augusztus 19-én tartják az államalapítás ünnepét, 18 órától. Aradszki András országgyűlési képviselő és Spéth Géza polgármester köszöntője után néptáncgálát láthat a közönség. 

Százhalombattán augusztus 20-án 11 órakor tartják az ünnepi megemlékezést, a Szent István téren, Török Sándor alpolgármester mond beszédet, ezt követi az új kenyér megáldása és -szentelése. 

Tárnokon a Heinrich Antal Házban reggel fél tízkor kezdődik az ünnepi műsor, Lukács László polgármester köszöntőjével. Ezt a kenyéráldás, majd az Őrzők Együttes koncertje követi. A rendezvény Tárnok díjainak átadásával zárul.

Budaörsön, Törökbálinton az ünnepség elmarad.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email