„Csípjük a hatalom szemét”

„Csípjük a hatalom szemét”

Arra szólítjuk fel a képviselőket, hogy ne szavazzák meg ezt a költségvetést, fogalmazott Csőzik László, Érd polgármestere, azon a sajtótájékoztatón, amit ellenzéki polgármesterek és országgyűlési képviselők részvételével tartottak péntek délelőtt a Lánchídnál.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Karácsony Gergely főpolgármester mellett, Csőzik László Érd és Tóth József, Polgár polgármestere valamint Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szólalt fel azon sajtótájékoztatón, amelyen a résztvevők Magyarország 2021-re tervezett költségvetéséről, illetve annak, az önkormányzatokra vonatkozó lehetséges következményeiről mondták el az álláspontjukat.

Karácsony Gergely szerint, július 3-án az országgyűlés egy olyan törvényről szavaz, aminek nyilvánvaló politikai célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot. Nem egyszerűen Budapestet, a budapesti kerületeket, nem a kisebb vagy nagyobb városokat, falvakat, hanem általában véve azt a gondolatot, hogy az állampolgárok a saját településük polgáraként megválaszthatják a saját vezetőiket és rájuk bízhatják ennek a településnek a sorsát. Azokkal a forrásokkal együtt is, amit a helyben lakó vállalkozások, a helyben lakó emberek fizetnek be.

Gémesi György elmondta, az az állítás, hogy 2021-ben az önkormányzatok több forrással fognak rendelkezni, mint idén, az nem igaz. 2021-ben ugyan valóban 119 milliárddal több az önkormányzatok mozgástere az állami támogatások formájában, de ugyanez visszakerül a szolidaritási adóval, elkerül a gépjárműadó 35 milliárdjával, a megyei jogú városoknak biztosított Modern Városok Programból kikerül 35 milliárd, és az említett 119 millliárd pedig benne vannak többletfeladatok, például béremelés. Összességében, és ez a lényeg: a szaldója a 2021-es költségvetésnek mintegy minusz 100 milliárd forint. Alsó hangon, tette hozzá.

Csőzik László úgy véli a tavaly őszi önkormányzati választáson elért ellenzéki sikerek is szerepet játszhatnak abban, hogy az ország költségvetését olyanra tervezték amilyen. Hiszen mint fogalmazott, a NER bombabiztosnak és ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgszilárdságúnak hitt hatalmi tömbjén először mi ütöttünk repedést. Véleménye szerint, ebben a kormányzati hozzállásban bármikor benne van, hogy a tömegesen kerüljenek csődbe az önkormányzatokat.

Érd polgármestere mint az utóbbi időben többször, most is ismét felidézte, hogy a gépjárműadó elvonásával az egyik legfontosabb forrásától fosztják meg a várost. Emellett jövőre már Érd is fizet szolidaritási hozzájárulást, holott nagyon gyenge a helyi gazdaság, fogalmazott Csőzik László. Elvették a reklámadót és az idegenforgalmi adót is. Így összesen 450 millió forint kerül elvonásra. Érd 14 milliárd forintból működik, de ebből csupán 1 milliárd a szabadon felhasználható rész, amiből bérkiegészítéseket, fejlesztéseket lehet végrehajtani. A városvezető úgy látja, mindezekkel a település működése kerül veszélybe, illetve lehet, hogy az is a cél, hogy ne tudjon az önkormányzat semmiféle eredményt felmutatni a következő időkben.

Csípjük a hatalom szemét úgy tűnik. Arra szólítjuk fel a képviselőket, hogy ne szavazzák meg ezt a költségvetést, és arra szólítjuk fel a magyar polgármestereket, hogy fogjunk össze és együtt próbáljunk meg eredményeket elérni ezzel a szintű politizálással szemben, ami vegetálásra vagy csődbe viszi a magyar önkormányzatokat, tette hozzá Csőzik László.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email