Felhívás sportszervezeti és sportegyesületi támogatási kérelemhez

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi sportról és sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendelete alapján támogatja az Érden működő sportszervezeteket.

Támogatás iránt kérelmet nyújthatnak be az érdi székhellyel rendelkező utánpótlás korosztállyal is foglalkozó sportszervezetek A kérelemhez mellékelni kell:

  • a kérelmező előző évi működésének hitelesített, egyszerűsített pénzügyi beszámolóját (mérlegét), sportszakmai adatait,
  • a tárgyév tervezett költségvetését, versenynaptárát, éves programját,
  • az illetékes bíróság nyilvántartásba vételt elrendelő jogerős végzésének másolatát,
  • a pályázati összeg szükségességének részletes szakmai indoklását, saját tervezett bevételeket, egyéb támogatásokat,
  • a 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy annak hiányáról szóló nyilatkozatot.

Önkormányzati költségvetési támogatásban az a sportszervezet részesülhet, amely (amennyiben volt ilyen) elszámolt az előző évben kapott támogatással, illetve nincs a helyi önkormányzati adóhatóság, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatal hatáskörébe tartozó lejárt köztartozása, vagy köztartozását folyamatosan, az előre meghatározott törlesztő részlettel teljesíti. Ennek tényét a pályázónak a fenti hatóságok által kiállított, hatvan napnál nem régebbi közokirattal, vagy a köztartozás fenn nem állása, illetve törlesztése tekintetében tett 30 napnál nem régebbi közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatával kell igazolnia.

A kérelmek benyújtási határideje: 2020. év június hó 30. nap. 

Az elnyert támogatás felhasználásáról az Önkormányzat a támogatást elnyert sportszervezetekkel külön támogatási szerződést köt, mely tartalmazza a támogatás elszámolásának szabályait.

A kérelemmel kapcsolatos további felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal sportreferense ad a 06-20/239-3795-ös telefonszámon vagy a havril.karoly@erd.hu e-mail címen.

Dr. Csőzik László
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 
Polgármestere

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink