Misi odavolt a sárkányokért. Sárkány volt a pólóján, a sildes sapkáján, a hátizsákján, a pizsamáján. Sárkányfejben végződött a ceruzája, a fogkeféje, az esernyője, a házi papucsa. Sárkányos tapéta borította a szobája falát, sárkányos könyvekkel volt teli a polca, plüss sárkányok hevertek az ágyán, és még a lekvárt is sárkányos szalvétával törölte le a szájáról palacsintázás után. Amint feltámadt a szél, szaladt a parkba sárkányt eregetni. Vasárnaponként Apával és Anyával az Arany Sárkányba járt szivárványkását meg rizsgombócot enni. És ez még nem minden. Ha megkérdezték tőle, hol lakik, így felelt:
-Sárkányfű utca tizenhárom.
És ez tény volt. Tény, tény, tény. Az meg már hab a tortán, hogy Misi egyébként a sárkány jegyében született.
Az első rajza kétéves korában természetesen sárkányt ábrázolt.
-Jaj de szép folyó! – ujjongott Anya.
-Jó kis giliszta! – ismerte el Apa.
Misi toporzékolt. Ki látott már lángot okádó folyót, pláne gilisztát?
A Süsüt ezerszer kellett elmesélni neki, az utolsó budapesti sárkányt nyolcszázharminchatszor, a hétfejűt hatszáznegyvenkétszer, és így tovább egészen a Paffig. Azt addig hallgatták megállás nélkül, újra meg újra, amíg fel nem üvöltött az alsó szomszéd:
– Elééééég! Most már teljesen paff vagyok.
Misi híre eljutott a sárkányokhoz is. Volt köztük egy árva sárkány, kicsit bamba, kicsit lomha jószág. A többiek kihagyták a játékaikból, mert nem vették a hasznát. Lógatta hát az orrát, és nagy titokban még krokodilkönnyeket is hullatott. Hogy honnan vette őket, nem tudom, mert krokodilok nem laktak a környéken.
– Legjobb lesz, ha szedem a sátorfámat – gondolta az árva sárkány –, és elmegyek
Misihez, aki úgy szereti a sárkányokat. Csak jobb dolgom lesz nála, mint itt, ahol semmibe se vesznek!
El sem búcsúzott senkitől, rögtön nekivágott az útnak. Bekúszott a városba, kicsit nézelődött erre, kicsit szaglászott arra, máris megtalálta a Sárkányfű utca tizenhármat. Becsusszant az ablakon, és leheveredett a padlóra. Fejét a szőnyegre fektette, farkával átnyalábolta Misi ágyát, és szép reményekkel a szívében elszenderedett.
– Jajajajajajajajajaj! – visított Misi torkaszakadtából, amikor reggel meglátta az igazi sárkányt.
Rohant Apa és rohant Anya megnézni, mi a baj.
– Jajajajajajajajajaj! – visítottak ők is fejüket vesztve.
Felkapták Misit, kirohantak a házból, ki a Sárkányfű utcából, de még a városból is, vissza se néztek.
Az árva sárkány meg csak sírt, sírdogált a szép, sárkányos szobában.
– Nem szeret engem senki a világon!
Sírt egy napot, kettőt, de azért nem sírt örökké. Körbejárt a lakásban, bekukkantott a frizsiderbe, megkóstolta a sajtot meg a fagylaltot, bekapcsolta a rádiót.
– Jó lesz itt nekem – döntötte el végül.
És ott maradt, egyetlen igazi sárkánynak a Sárkányfű utcában.