22_03_29_erdmost_nincskep

Egyre több embert kezelnek kórházban

22_03_29_erdmost_nincskep

Egyre több embert kezelnek kórházban

A kórházban koronavírus-fertőzéssel kezeltek száma emelkedő tendenciát mutat - emelte ki az országos tisztifőorvos az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elmondta, hogy az elmúlt napon elhunyt 12 beteg egyike 41 éves volt. Hozzátette: ő baktérium okozta vérmérgezésben szenvedett, arra rakódott rá a koronavírus-fertőzés. Kórházban már 899 embert ápolnak, akik közül 54-en szorulnak gépi lélegeztetésre, 458-an pedig már felgyógyultak a betegségből.

Hangsúlyozta: a fertőzöttek halálozási aránya a lakosságszámra kivetítve értékelhető. Ezek szerint Magyarország az Európai Unió tagállamainak azon alsó harmadába sorolható, ahol a halálozási arány nem magas – mondta.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Magyarország azon államok közé tartozhat, ahol sikerül elkerülni a járvány exponenciális növekedését, a tisztifőorvos azt mondta: a kormányzati intézkedéseknek, illetve a lakosság fegyelmének köszönhetően ez idáig sikerült kontroll alatt tartani a járványt, ezért bíznak abban, hogy nem válnak tömegessé a megbetegedések.

Arról is szólt, hogy a kormányzat által rendelt védőfelszerelések nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, azokat a leginkább veszélyeztetettek számára, az egészségügyi- és szociális dolgozók, illetve a rendvédelmi szervek munkatársai között osztják ki.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email