22_03_29_erdmost_nincskep

Járdával lesz biztonságosabb a mentőállomás környéke

22_03_29_erdmost_nincskep

Járdával lesz biztonságosabb a mentőállomás környéke

A Sárd utcát a Kis-Duna utcával összekötő szakaszon épül járda, melyet az önkormányzat az Országos Mentőszolgálattal, az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvánnyal és Balogh Csaba önkéntes vállalkozó összefogásával valósít meg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

“Ez a járdarekonstrukció egyfajta régi adóssága a városnak, a Sárd utcától a Kis-Duna utcáig fogja összekötni ez a szakasz az amúgy már jelen pillanatban is meglévő járdaszakaszokat. Ez egy szimbóluma az összefogásnak és a közös munkának, mert az, hogy ez most meg tud történni, az köszönhető Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának, amely az anyagot és a forrást biztosította a megépítéshez. Köszönhető Balogh Csaba vállalkozónak, aki önkéntesen ingyenes munkáját teszi bele a megvalósítás egy bizonyos részébe, köszönhető az Országos Mentőszolgálatnak és köszönhető az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítványnak is” – mondta a beruházás kapcsán Szűcs Gábor alpolgármester, kitérve arra, kéri aki csak teheti, támogassa az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók munkáját segítő alapítványokat.

Az alpolgármester emellett beszélt arról, hogy a járdarekonstrukcióra azért is van szükség, mert mind a mentők, mind a Sárd utca felől kihajtók veszélynek voltak kitéve azzal, hogy a már kivágott négy fa miatt nem nyílt biztonságos rálátás a Balatoni útra.

“Az árok kitisztítása a víz lefolyását segíti, a járda minőségi rekonstrukciója pedig meg fogja könnyíteni az itteni gyalogosok biztonságos közlekedését. Összesen négy fát vágtak ki, ami szomorú, mert egy fát sem lenne szabad kivágni, de ebben az esetben a mentők és a Sárd utca felől érkezők biztonságos kihajtását veszélyeztette. A beruházás során a befejezés előtti szakaszban zöld növényzetet telepítünk, ami nem veszélyezteti a közlekedést” – fűzte hozzá az alpolgármester.

Az érintett terület, az V. számú választókerület képviselője, Gregus László elmondta, a probléma nem újkeletű.

“Ez választókerületen felülálló létesítménye Érdnek, hiszen ez a mentőállomás A mentőállomás. A bejárások során egyértelműen lehetett tapasztalni, hogy azok a viszonyok nem teszik lehetővé, hogy biztonsággal, gyermekkel, kocsival, bottal, járókerettel be lehessen ide jutni” – fogalmazott a választókerületi képviselő. 

Gregus László hozzátette, a ‘80-as évek második felében négy évet ő maga is dolgozott itt kihelyezett mentőápolóként. “Ez mindig meghatározó, nagyon fontos és jól működő intézménye volt Érdnek, azon dolgozunk, hogy ezután is így legyen.” – mondta.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email