22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi különdíj a Kiajo-kihíváson

22_03_29_erdmost_nincskep

Érdi különdíj a Kiajo-kihíváson

Kihirdette díjazottjait az érdi diákságot és a kajak-kenu sportágat űző fiatalokat támogató Kovács István Alapítvány, melynek Ki a jó kihívásának köszönhetően az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója, Szalma Luca ötvenezer forintos különdíjat nyert.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kovács István Alapítvány 2016-ban jött létre, azzal a céllal, hogy az Érd fejlődésében is nagy szerepet játszó névadó emlékének adózva fiatalokat támogasson tanulmányukban, sport-pályafutásukban.  Az ösztöndíjra idén is jelentkezhettek érdi diákok és kajak-kenusok, ennek feltétele helyi tanuló esetén, amellett hogy egy érdi iskola diákja legyen, hogy betöltse 13. életévét.

A 2017 óta 120 fiatalt 12 millió forinttal támogató alapítvány közösségi oldalán, a Kuratórium elnöke, a névadó lánya, Kovács Anita bejelentette, hogy idén a nagy számú pályázónak köszönhetően nem csak egy fődíjat, hanem két különdíjat is kiosztanak.

Ennek értelmében a százezer forintos díjat idén a Dunaferr SE 18 éves kenusa, Horváth Benedek nyerte meg, míg az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium ugyancsak 18 éves tanulója, a Masters SE táncosa, Szalma Luca – a Győri Vízisport SE kajakosával, Erdélyi Tamással karöltve – ötvenezer forintos különdíjban részesült.

Kovács Anita Szalma Lucával kapcsolatban kiemelte, sokrétű tehetség, ugyanis kiváló tanulmányi eredményei mellett akrobatikus rock’n’rollosként is jeleskedik, emellett hangja is gyönyörű, melyet a Kiajo-kihívás részeként Instagram-oldalán hétről hétre megosztott videóival bizonyított.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email