Defibrillátort kapott két iskola is a Delta RSE-től

Defibrillátort kapott két iskola is a Delta RSE-től

Csütörtökön adta át Dömötör László, a Delta Röplabda Sportegyesület elnöke a Bolyai János Általános Iskola és a Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezetőinek azt a két defibrillátort, amit az egyesület ajánlott fel ezeknek az oktatási intézményeknek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– Búvároktató is vagyok, és nagyon jól tudom, hogy az újraélesztés milyen fontos. Bár szó volt korábban arról, hogy lesznek defibrillátorok a közterületeken, iskolákban, ez nem tudom, azóta megvalósult-e. Nekünk mindenesetre most lehetőségünk adódott rá, hogy a TAO keretében defibrillátort is beszerezzünk – nyilatkozta Dömötör László kérdésünkre, a készülékek átadóján csütörtökön a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Az egyesület elnöke hozzátette, azért esett a választásuk erre a két érdi iskolára, mivel a röplabdások legnagyobb számban, közel százan itt edzenek.

A defibrillátorok mindegyike 500ezer forintba került, és a vásárlásukkal egy időben regisztrálták őket az országos defibrillátor térképére is. A készülék helye a Vörösmarty Gimnáziumban a tornateremben lesz, de természetesen napközben is bármikor, bárki használhatja azt vészhelyzet esetén. 

– Nagyon örülünk a megkeresésnek, régi vágyunk teljesült ezzel, hiszen ez egy 770 fős iskola, közel 100 alkalmazottal, és más forrásokból sajnos eddig nem jutottunk hozzá a készülékhez – adott hangot örömének Szilasné Mészáros Judit, a Vörösmarty Mihály Gimnázium igazgatója. – Ne adja Isten, hogy használni kelljen, de biztos vagyok benne, hogy ha szükséges, akkor ez a készülék életet is menthet – tette hozzá az intézményvezető, aki azt is elárulta, az egészségnevelési programjukba is illeszkedik a defibrillátor, mert ennek részeként bizonyos osztályoknak fel kell készülniük az újraélesztéssel kapcsolatos ismeretekre. A készülék használatát egy külön képzésen sajátíthatják el az iskola pedagógusai és alkalmazottai.

A társadalmi felelősségvállalás egyébként is fontos a Delta RSE számára, tudtuk meg még végül az egyesület elnökétől: 

– Lényegesnek tartjuk, hogy jó kapcsolatot ápolunk azokkal az iskolákkal, ahol az edzések zajlanak. Éppen ezért, amennyire engedik a lehetőségeink, kivesszük a részünket a különböző felújítási munkálatokból is. Ennek keretében került sor például tavaly az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületének tornatermi padlófelújítására, és idén ugyanerre adtunk be pályázatot a Bolyai János Általános Iskola esetében is. A felújított tornatermi padló előnyeit pedig nyilván az egyesületen kívül, az itt tanuló több száz gyermek is élvezheti – zárta szavait az egyesület elnöke.

 

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email