Dr. Aradszki András: A klímavédelem valósága

Dr. Aradszki András: A klímavédelem valósága

Miközben egyesek önjelölt prófétákként túlzottan belelovallják magukat a klíma- és környezetvédelem témakörébe, és feltalálni vélik a spanyolviaszt, engedtessék meg nekem, hogy néhány tényre – amelyek makacs dolgok szoktak lenni – felhívjam a figyelmet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A teremtésvédelem (amit ma környezet- vagy klímavédelemnek illik nevezni, nehogy véletlenül vallási kisugárzása legyen!) mintegy kétezer-hatszáz éve a zsidó-keresztény kultúra szerves része, alapja a teremtéstörténet tanítása arról, hogy az ember művelje és őrizze a teremtett világot, vagyis legyen felelős gazdája, használja képességeit annak alakítására eredeti épsége megőrzése mellett. A teremtésvédelem nem csupán az aktuális problémára adott válasz, hanem egy alapvető emberi magatartás, ami a teremtett világ rendjéből és benne az ember szerepéből következik, vagyis a természethez való viszonyt írja le.

„A gond nem pusztán gazdasági és technológiai, elsősorban erkölcsi és lelki” – idézhetjük a nyugati és keleti egyházfők közös nyilatkozatát. A teremtett világ rendje átfogó, ökológiai szemléletet feltételez, ugyanis a természet és az ember iránti érzéketlenség összefügg.

A kereszténydemokrata ihletettségű kormány nagyon határozott „klímavédelmi” intézkedésekkel, programokkal rendelkezik. Magyarország azon 21 ország közé sorolható a világban, amelyek 1990-hez képest úgy tudták csökkenteni széndioxid-kibocsátásukat, hogy közben növelni tudták a gazdasági termelést.

A kormány nemhogy egyetért az Európai Unió 2030-ig szóló klímavédelmi céljaival, de még ambiciózusabb vállalásokat is tett, mivel addig nem csak a széndioxid-kibocsátást csökkenti 90 %-kal, hanem az üvegházhatású gázokat is mérsékli 40 %-kal, a megújuló energiaforrások arányát pedig 14 %-ról 21 %-ra növeli.

Csak megjegyzem: a 2011-ben elfogadott korábbi energiastratégiában Magyarország, összhangban az EU célkitűzéseivel, vállalta: a megújuló energiaforrások végső energiafogyasztáson belüli részarányát 2020-ig 14,65 %-ra emeli. A célkitűzés teljesítése időarányosan jól haladt, a mutató már 2013-ban elérte a 2016-ra tervezett értéket. A kormány január 10-én elfogadta a többi között az új Nemzeti Energia- és Klímapolitikai Stratágiát, amely 2040-es kitekintéssel 2030-ig határozza meg Magyarország energia- és klímapolitikai prioritásait, valamint a 2030-ig szóló Nemzeti Energia és Klímatervet.

Magyarország az Európai Tanács decemberi ülésén támogatta a klímasemlegesség elérését 2050-re, de 2030-ra a magyar energiatermelés 90 %-ban kibocsátásmentes lesz. A klímasemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség. A magyar kormány feltételei között az szerepel, hogy a legnagyobb szennyezők fizessék a költségek nagy részét, a családok energia- és élelmiszerköltségei (vagyis a rezsi) ne emelkedjenek, ne kohéziós támogatásokat csoportosítsanak át klímavédelmi célokra, az ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgenergia pedig része legyen a klímaproblémák megoldásának.

Az ésszerű és reális, szakmai alapokra építő energiapolitika az energiamix (= fosszilis-ahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg-megújuló /zöld/ energiaforrások arányos felhasználása) kialakítását célozza, és nem istenít kizárólag egyfajta forrást, amely megközelítés egyszerre szolgálja a függőségünk csökkentését és az ellátásbiztonság erősítését.

Azoknak azonban, akik zöld-ellenességgel vádolják a kormányt, a tettek beszélnek, hát álljon itt néhány példa:

Energiaügyért felelős államtitkárként 2016-ban Pécsett adtam át Közép-Európa egyik legnagyobb napelemparkját. A beruházásnak köszönhetően éves szinten mintegy 15 ezer tonnával csökkent az ország széndioxid-kibocsátása. A naperőmű évente 10,115 millió kWh villamos energia előállítására képes károsanyag-kibocsátás nélkül, ami 3300 magyar háztartás éves villamosenergia-felhasználását fedezheti. A több mint 38 ezer napelem panelt tartalmazó erőmű a Pécsi Hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének területén létesült, amely így környezettudatos módon hasznosult.

Továbbá: a MOL NyRt. például 2018-ban három üzemében épített napelemparkokat: Tiszaújvárosban a MOL Petrolkémia (MPK), Százhalombattán a Dunai Finomító, valamint Füzesgyarmaton a bányászati üzem területén.

Még egy példa: Sajóbábonyban 2016 júliusa óta az 1,2 hektáros területen elhelyezkedő napelemtelep 200 családi ház éves fogyasztásának megfelelő árammennyiséget termel.

Egyértelmű, hogy a karbonszegény energiatermeléshez szükséges mind az alaperőműként működő Paks és Paks-II, mind a megújuló energiaforrások rendszerbe állítása. Ahhoz, hogy hazánk képes legyen megfelelni az egyre szigorúbb klíma- és környezetvédelmi feltételeknek, kizárólagosságot nélkülöző modern technológiájú és versenyképes erőművekből álló energiaportfóliót kell kialakítania és működtetnie.

Érdemes tudni azt is, hogy 2014-ben 1016,5 MgW kapacitású megújuló villamosenergia-erőmű termelt Magyarországon, 2015-ben 0,7 %-kal már nőtt is ez a kapacitás. 2015-ben állt rendszerbe a Mátrai Erőmű 16 megawatt beépített teljesítményű, az ország első engedélyköteles naperőműve is. Évről-évre pedig megduplázódik a háztartási méretű kiserőművek beépített kapacitása.

Láthatjuk tehát, hogy hazánkban nem új a klímavédelmi politika, és 2010 óta, amióta felelős kormánya van Magyarországnak, igen nagy lépések történtek a kijelölt célok elérése érdekében.

Nézetem szerint a több városban meghirdetett klímavészhelyzetet nem szabad a politikai zsarolás, küzdelem eszközének tekinteni, hanem a klímavédelem társadalmi tudatosságát kell elősegítenie.

A klímaváltozás, valamint az illegális bevándorlás elleni fellépésben közösek az érdekeink, települési, nemzeti és európai szinten is.

A szerző Érd országgyűlési képviselője, korábbi energiaügyért felelős államtitkár

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email