Számos meghatározó játékosa nélkül is dominált, ám a vezetést csak a második félidőben tudta megszerezni az Érdi VSE a Sárvár FC ellen 2019 utolsó tétmérkőzésén. Az NB III Nyugati csoportjának 17. fordulójában rendezett találkozót végül 3–1-re nyerte a házigazda.
Day: December 1, 2019
Már gyerekkorában a színház és a rendezés felé terelődött és a gyerekeinek is lehetőséget adott, hogy kipróbálhassák magukat gyerekszerepekben. A semmiből hozott létre magyar nyelvű színházat Beregszászban, ahol sokaknak ez a társulat adta első színházélményét. Ezt a missziót ma is folytatja.
Sok érdi álma vált valóra szombaton azzal, hogy kezdetét vette a Fő téren az adventi forgatag, annak eddig csak máshonnan irigyelt hagyományos elemeivel: korcsolyapályával, forralt borral és forró csokival, utcazenével és vásárfiával, nem utolsó sorban pedig fergetegesen jó hangulattal.