– A kommunista diktatúra az elit vezetésével megfélemlítette az ország lakosságát. Igyekezett elvenni a magyarság múltját, börtönbe zárta jelenét, és a szovjet rendszerhez akarta igazítani jövőjét. A kommunista párt ezt hazugságáradattal igyekezett elérni. Miközben a hibás gazdasági intézkedések következményeként az életszínvonal jóval alacsonyabb volt, mint a háború előtt, a kommunista propaganda azt harsogta: ez a legjobb, legboldogabb rendszer a világon – hangsúlyozta megemlékezésében Pergel Antal történész.
– 1956-ban a lengyelek és a magyarok együtt kiáltották: elég! Elég a diktatúrából, a terrorból, a hazugságokból, inkább a haldokló nyugat, mint a harckocsikkal előretörő kelet! Magyarországon 1956. október 23-ától kezdődően néhány nap alatt győzött a forradalom. Sokan fegyverrel harcoltak a rendszer kiszolgálói, a vörös hadsereg ellen. Magyarország népe néhány napig fellélegezhetett, érezhette, hogy milyen a szabadság, a hazugság nélküli demokrácia. A magyar forradalom és a szabadságharc világraszóló esemény volt. A nyugat és a kelet elhűlve figyelte a magyar nép elszántságát, ahogy szembeszállt elnyomójával, a hatalmas Szovjetunióval. A harcoló magyarok tudták: kevés az esélyük, vagy talán nincs is, ennek ellenére november 4-től 11-ig ellenálltak a világ legerősebb szárazföldi hadseregének. A nyugat vezető politikusai végtelen cinizmussal figyelték az egyenlőtlen harcot, és a hatalmi érdekek, mint oly sokszor, ismét háttérbe szorították a demokratikus eszméket.
A harcok során sok katona és nemzetőr életét áldozta a szabadságért. Közéjük tartozik az érdi Téglási András, akit szovjet orvlövész golyója ölt meg. 1956 után sokan és sokféleképpen idézték fel és magyarázták az akkori eseményeket. A Kádár-rendszer ellenforradalomnak tartotta a történteket, az eseményekben résztvevők azonban otthon, csendben, a diktatúra árnyékában a forradalomra emlékezett. A legnagyobb felismerés talán minden konfliktusban az, amit az egykori ellenségtől kapunk. Borisz Jelcin orosz államfő mondta 1992-ben, budapesti látogatásakor: 1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké – zárta szavait Pergel Antal.
A megemlékezésen Kun Kristóf, a VMG diákja a Mi volt 1956? című verset szavalta el. A gimnázium énekegyüttese (karnagy: Hornyák Tamás) adta elő Bárdos Lajos Nemzeti Fény című kórusművét, valamint A fényes nap immár elnyugodott erdélyi népéneket.
A megemlékezés végén koszorúval, illetve főhajtással tisztelgett Csőzik László polgármester, a város, pártok, a kisebbségi önkormányzatok, a helyi intézmények, szervezetek vezetői, képviselői, és az érdi lakosok, köztük Téglási András családja.
