– Akik ma itt vagyunk, valamennyien szeretjük, tiszteljük és becsüljük Eőry Emilt – kezdte T. Mészáros András.
– Tiszteljük a tehetsége okán, mert olyan ember ő, akire azt szokás mondani: isten áldotta tehetség. Manapság sokan kísérleteznek, hogy művészek legyenek, könnyű is akár nagy nyilvánosság előtt bemutatni alkotásokat a közösségi média felületein. De Eőry Emil nem a like-októl lett művész és ismert, festményei és szobrai, kiállításai, köztéri alkotásai mutatták meg a tehetségét. Én, nem lévén szakember, mint befogadó, mint nagyon régi ismerős tudom őt köszönteni 80. születésnapján azzal a meggyőződéssel, hogy amit befogadunk szobraiból, festményeiből, azáltal mi is többek leszünk, de a világ is jobb lesz e művek által – mondta a polgármester.
A tárlat címe – Kereszt-metszet – is utal arra, hogy a művészi életpálya legfontosabb mozzanatait mutatja be, ahogy Eőry Emil elmondta, úgy válogatott – még pedig saját elképzelései szerint, mert ebben a korban már nincsen semmilyen megfelelési kényszere egy alkotónak –, hogy az első művektől kezdve az utolsó időkben készültekig megmutassa, mikor mit foglalkoztatta művészként. A szakma, és ezt vallja ő maga is, eredendően szobrászként tartja nyilván, de a tárlat megmutatja, hogy festői életműve is rendkívül gazdag és sokszínű. Összegző számvetés hát ez a tárlat, ami 1969-től 2019-ig nyújt válogatást.
Novotny Tihamér néhány gondolat erejéig ennél messzebbre nyúlt vissza, felidézve, hogy a művész apró gyerekként készítette első faragványait az ófalusi templom betlehemének alakjaitól ihletve. S bővebben szólt arról, hogy Eőry Emil az erősen szabályozott szocialista társadalom keretei között olyan önfejlesztő, önképző, önnevelő művész volt, aki féltve őrzött szakmai függetlenségét és önállóságát igen nagy energiabefektetéssel, szívós, következetes munkával harcolta ki, s ennek következtében alkotói méltóságát büszke öntudattal viselte és viseli a mai napig. Igyekezett mindenkitől tanulni, de nincsenek a szó eredeti értelmében mesterei, inkább csak példaképei – tette hozzá a méltató, majd szemléletes képet vázolt Eőry Emil művészi felfogásáról: moralizáló, töprengő, hosszú tartalmas életre berendezkedő, sziszifuszi alkotó, akit nevezhetünk olyan Picasso-típusú művésznek, aki pályája során végig jár vagy féltucat stíluskategóriát.
Eőry Emil is sokféle stílus szellemében és ismeretében, illetve sokféle művészettörténeti ismerettel és mintával a tarsolyában dolgozik a realizmustól az absztrakcióig, a tömbszerű formatömörítéstől a kecsesen dekoratív szimbolizmusig, az organikus jelteremtéstől a konstruktivizmusig, a neoprimitivizmustól a letisztult bölcseleti metafizikáig, a klasszikus értékrendtől az avantgárd modernségig. Minderről maga az alkotó is vall, amikor azt mondja, mintegy a nyitott gondolkodás kinyilvánításaként: „az előre- és visszalépések egész munkásságom során váltakoztak a témák és a problémamegoldások függvényében, művészi tevékenységem során újabb és újabb ajtók nyíltak ki előttem, de sohasem zárultak be mögöttem a korábbiak”.
Azt már magunk is megállapíthatjuk – ahogy azt a szakember is megerősíti – a festményeket és kisplasztikákat nézve, hogy Eőry Emil nem híve a divatoknak, nem szereti az öncélú formajátékokat, belső meggyőződése szerint alkot. A feszes, tömör, pontos, leegyszerűsített, lényeglátó megfogalmazások kifejezési lehetőségét keresi, olyan művész, aki bátran nevezhető – mondja Novotny – az univerzális reneszánsz polihisztorok késői utódjának, aki amolyan mindig úton lévő szellemféle alkotóként valójában nem stílust, hanem kifejezési módot keres műveihez.
