– Nemrég tért haza a Budapest Borfesztiválról. Milyen érzés volt kiállítóként ott lenni a legnagyobbak között?

– Azt gondolom, ez a legpatinásabb esemény a magyar borászati életben. Bevallom, korábban nem látogattam a rendezvényt, mindjárt kiállítóként vettem részt rajta. Nagyszerű érzés volt, minden pillanatát élveztem. A szakma apraja-nagyja felvonult, és nemcsak a közönség, de ők is odajöttek a standhoz, hogy megkóstolják a borainkat. Az pedig, hogy ízlett is nekik, és dicsérték az általunk előállított csendes és gyöngyöző borokat, mindennél többet jelent.

– Hogy jött a megkeresés?

– Rendszeres kiállító vagyok az Etyeki Pikniken, különböző borversenyeken, mert én így próbálom bővíteni a piacot. Aztán az egyik rendezvényből jött a másik.

– Milyen borokkal vonult fel Budán?

– Az Etyeki-Budai borvidék emblematikus fajtáit próbálom előtérbe helyezni. Olyannyira, hogy ott termelek szőlőt is, illetve ami a palettánkon nincs, és vásárolni kell, azt kizárólag ezen a vidéken vesszük meg. Ha fajtákra kellene korlátoznom, akkor azt mondanám, hogy a legemblematikusabb az Irsai Olivér, a savignon blanc, a chardonnay, a királylányka, a zenit, legalábbis, ami a fehér szőlőket illeti. Ha a kék szőlőt vesszük, akkor egyetlen fajta: a pinot noir a jellemző, illetve a kék frankos, amiből a rosét készítjük. Ez a portfóliónk.

– Érden lesz bor a szőlőből?

– Itt, Ófaluban, igen. Egyelőre a házunkban, de amint megkapom a pince használatba vételi engedélyét, akkor átteszem ide az egyszerűsített adóraktári engedélyt is.

– Szinte teljesen kész a pincéjük. Mikor kezdték el építeni?

– 2016 szeptemberében adtam be egy pályázatot, 2017 decemberében megkaptuk a támogatói okiratot, 2018 januárjában pedig nekikezdtünk az építkezésnek. Ami nemcsak azért volt nehéz, mert most, hogy ennyire nagy lendületet vett az építőipar, nehéz garantálni a minőségi munkát, hanem mert meg kellett fogni a pince mögötti löszös talajt, hogy ne omoljon vagy csússzon ránk. Ennek érdekében pedig eszméletlen mennyiségű betont kellett használnunk. Csak ezzel egy jó félév ment el, és utána állhattunk neki a pince építésének.

– Ami viszont nagyon szép lett…

– Sokkal szebb, mint azt reméltem. Nekem is volt egy tervem, de egészen elképesztő, amit a tervező ide álmodott a Mély utcába. Hiába, ez is egy szakma, rettentő jól ki tudta használni a szintbeli eltéréseket. Meg vagyok elégedve az eredménnyel, és most már láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a fényt az alagút végén.

– Vendéglátóhely is lesz itt?

– Nagyon nagy vágyam, hogy visszahozzam a pincesorra az életet, úgyhogy mindenképp szeretnénk vendéglátással is foglalkozni. Ahogy az engedélyeztetési eljáráson is túl vagyunk, a következő lépcső az lesz, hogy borkóstolókat tarthassunk, illetve kisebb rendezvényeknek tudjunk otthont adni itt.

– Mi kell ahhoz ön szerint, hogy a pincesorban töltsék a szabadidejüket az érdiek, vagy hogy turistalátványosság legyen a Mély utcából?

– A mostani városvezetés rengeteget tett érte azzal, hogy megcsinálták ezt az utat, és hogy ilyen körülményeket teremtettek. Nagyon sokat letettek az asztalra. Egy önkormányzati pince is fog itt épülni, tudomásom szerint, tehát a pincesor kiépítettsége most már eléri azt a szintet, hogy szívesen kerüljön az érdeklődés középpontjába. Mi pedig nagy erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy ne csak helyben, hanem országos szinten is hangot adjunk ennek. A pincetulajdonosokkal együtt, és külön-külön is próbáljuk mindezt véghezvinni.  Bukovszki Csabi (érdi borász – a szerk.) egy lépéssel előttem jár ebben, és már most nagyon sok kisebb rendezvénynek adott otthont. Nekem nem titkolt szándékom, hogy a Budapestre látogató turistákat meg tudjuk szólítani egy borkóstolóval, hogy megmutathassuk nekik az érdi pincesort. Ezzel párhuzamosan az Érdi Pincetulajdonosok Egyesülete is erőfeszítéseket tesz, hogy az évi két rendezvénynél tovább tudjunk lépni, és több programot hozzunk ide. A pincék tulajdonosainak is az a szándéka, hogy aki ide látogat, az le tudjon ülni itt egy pohár borra, egy kis harapnivaló mellett. Ha lenéz innen a teraszról, látja, hogy egészen elképesztő ez a kilátás. Szerintem van fantázia abban, ha az érdi pincesort országos hírű turisztikai és gasztronómiai helyszínként képzeljük el.

– Hogyan kezdődött a borászkodás szeretete?

– A mi esetünkben ez egy egész dinasztiára visszavezethető életpálya. Nagypapám is ebből élt: bort készített és értékesített, ebből tartotta el a családját. Csengődön volt tíz hektár szőlőnk, itt, Érden pedig egy hektár. Nagypapám nagyon meghatározó alakja volt a családnak. Számomra igazi példakép volt. Ő volt az, aki lerakta a borászatunk alapjait, édesapám pedig a nehéz időkben próbálta továbbvinni azt. Nagyapám már nem él, de édesapám remélem, most büszke rám. Szóval mondhatni, hogy én ebbe születtem bele, és ebben nőttem fel, huszonéves koromig pedig ebben is tevékenykedtem édesapám mellett. Aztán egy tízéves kihagyás én is ebben találtam meg az utamat.

– Miért szüneteltette a borászkodást?

– Nehéz volt az akkoriban domináns mennyiségi szemléletről a minőségire áttérni. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, akkor az teljes mértékben a minőségi szemléletről szólt. A nagyszüleim sem csináltak rossz minőséget, valószínűleg ezért is véreztek el, mert akkor a piacon csak az ár számított. Az ipari mennyiségben előállított és olcsó borra mentek rá a kereskedők, és megölték a piacot. Közben pedig a szőlészkedés-borászkodás iszonyatosan nagy munkával járt, nem lehetett a felszínen maradni. Édesapám bele is betegedett, én pedig ott álltam pályaválasztás előtt. Érdekes módon akkoriban a szüleim is azt szerették volna, hogy ne egy ekkora fizikai munkával járó pályát válasszak magamnak, de ahogy az ember érik, és halad előre a korban, visszajönnek a régi dolgok. Harminc évesen az ember már máshogy kóstol bort, mint huszonévesen. Vendéglátós alapvégzettségem van, és nagyon élveztem a bor-étel kombinálásokat, azaz kitalálni, hogy mit mivel együnk, igyunk. Ez nagy kreativitást igényel, ha az embernek van rá ideje. Mindenesetre a családalapítást követően visszatértem a borászkodáshoz: megszereztem a borász végzettséget, az engedélyeket, és aztán jött minden magától. Volt egy komoly eredményeket elért borász baráhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, Kalmár Gergő, tőle kértem szakmai tanácsokat, vele kezdtem el a modern borászatról beszélgetni, a szőlővel kapcsolatban meg édesapámnak van óriási tapasztalata és rutinja, ő volt az, aki segített kiválasztani, milyet ültessünk, milyet vegyünk. Így indultam el újra ezen az úton. Közben pedig folyamatosan neveztem borversenyekre, és a díjaknak, az elismerő visszajelzéseknek köszönhetően tudtam, hogy jó úton haladok, ez pedig hatalmas inspirációt adott nekem.

– Megvannak még nagyapja szőlői?

– Nem, azokat ki kellett vágni sajnos. Ma eléggé letisztult, hogy melyik borvidéken milyen fajtát érdemes és kell termeszteni. A Kunságon lévő 10 hektáron nem olyan fajták voltak ültetve, amiknek ma létjogosultságuk lenne, kivéve talán az Irsai Olivért, de az csak egy kicsi területen termett.

– Érden nőtt fel?

– Igen, tősgyökeres érdi vagyok, édesanyám is az, édesapám Csengődön született, aztán viszonylag fiatalon ide költözött.

– Édesanyja mivel foglakozott?

– Bőrdíszműves volt, de mivel elég sok munka akadt a szőlő körül, ezért besegített a családi vállalkozásban, illetve engem és a nővéremet nevelt.

– Ezek szerint van egy nővére. Hány év korkülönbség van önök között?

– Öt, ami azért viszonylag sok. Jó testvérek voltunk, de mivel a lányok amúgy is korábban érnek, mint a fiúk, illetve ő eleve idősebb is volt nálam, ezért nem voltunk cinkostársak. A testvéri szeretet persze mindig megvolt, csak kicsit anyáskodni próbált felettem. Aztán amikor már én is tizenéves lettem, rá kellett jönnie, hogy ez nem megy, és elengedte ezt a dolgot.

– Van meghatározó emléke gyerekkorából?

– Ez is a szőlőhöz köthető. Volt egy unokatestvérem, akivel gyakorlatilag együtt nőttünk fel, és nagyon sokat jártunk Csengődre, ahol együtt játszottunk a szőlőben, az erdőben. Amikor a szülők dolgoztak, akkor a traktoron ültünk. Nagyon szép időszak volt ez az életemben.

– Van már saját családja is?

– Igen. Két kisfiam van: Zsombor, aki most kezdte el az iskolát, és Alexander, aki nagycsoportos. Egy év két hónap korkülönbség van köztük, emiatt eleinte nagyon nehéz volt, most már azért lényegesen könnyebb, bár nagyon elevenek. Ez a legnagyobb munka egy ember életében, szerintem, hogy a gyerekeit jó alapokra helyezze, és hogy embert faragjon belőlük. Sőt, mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy a borászatban is elsősorban ez inspirált. Úgy gondoltam, hogy most van itt az idő, amikor ezt még meg tudom csinálni. Mert ha várok ezzel a tervvel vagy álommal, akkor lehet, hogy később se időm, se erőm nem lesz, hogy ezt el tudjam indítani. Szeretném, hogy ha úgy tudnám a fiaimat nevelni, hogy továbbvigyék a borászatot, lássanak benne fantáziát családi hagyatékként.

– Jut ideje a kikapcsolódásra is az építkezés, család, szüret és borászkodás mellett?

– Jelenleg egyáltalán nincs szabadidőm. Éjfélkor beesek az ágyba, és reggel kelni kell. Ami nagyon hiányzik, az az utazás, pedig feleségem, Adri is és én is nagyon szeretjük. Jó lenne majd olyan helyekre eljutni, ahol össze lehet kötni az utazást és a borászkodást, azaz ahol magas színvonalon űzik ezt. Voltunk pár napot Bordeaux-ban, mert nagyon kedvelem a francia borokat. Az új-zélandiak mellett ezek a fajták hatnak rám a leginspirálóbban. De nagyon szeretnék eljutni Champagne-ba is. Ez a borvidék a gyöngyöző, pezsgő és habzó borok előállítására a legalkalmasabb, és ezt kell meglovagolni, mert ez az erősségünk. Előttünk a múltban ezt már nálunk sokkal okosabb emberek is kitalálták. Törley József nevéhez köthető, hogy Budafokot illetve ezt a régiót tervezte meg borászati üzemként sok szempontot figyelembe véve. Róla tudható, hogy Champagne-ban tanult, és onnan hozta szakmai tudását, és ő telepítette Etyekre és az Etyek-Budai régióba a szőlőket, amit a meszes talaj miatt jó savgerinccel meg tudott termelni, aztán meg feldolgozni a szőlőt, hiszen itt a Duna, illetve a pincék állandó hőmérséklete, ami miatt lehet országosan és külföldre is teríteni.

– Miért szeret Érden élni?

– Nagyon fogós kérdés, nehezen tudom szavakba önteni. Mindig is Érden laktam, már nem is tudnék, és nem is akarnék máshol élni. Azt hiszem, igazi lokálpatrióta vagyok.