22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kiütötte ellenfelét az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kiütötte ellenfelét az Érdi VSE

Lehengerlő játékkal rukkolt elő az új szezon első fordulójában az Érdi VSE. Az NB III Nyugati csoportjának 2019/2020-as nyitókörében Limperger Zsolt együttese 7–0-val küldte haza az újonc Hévíz csapatát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az újonc Hévíz SK-t fogadta az új szezon első bajnokiján az előző kiírásban második helyen végző Érdi VSE. A szinte ismeretlen ellenféllel szemben a találkozó ennek megfelelő puhatolózással indult, az első öt percben mindössze egy-egy szögletet jegyezhettünk fel. Aztán a hatodik percben Melczer Vilmos mesteri keresztlabdáját követően a felkészülés során is bombaformát mutató Mojzer György fektette el védőjét és a kapust is, majd ballal a kapu bal oldalába helyezett (1–0).

A vezetés után az érdiek ezzel együtt a kezdeményezést is átvették, azonban a következő helyzet csak a tizennegyedik percben jött el, amikor ezúttal Melczer jobboldali, a védőkről megpattant beadását Mojzer a kapus kezébe passzolta. Egy perccel később pedig Pál Szabolcs huszonöt méterről durrantott kapura, melyet Jánosa Tibornak kellett szögletre tornáznia, újabb egy perc múlva ismét Pál lőtt, de ezúttal nem talált kaput. Ezt követően is bőven akadtak hazai helyzetek: bő fél óra játék után Pál Szabolcs baloldali beadásába nem ért bele senki, s hat-hét ember között jutott el a labda a kapuba (2–0). Újabb egy perccel később pedig Kollega Krisztián mesteri beadását Mojzer György nem tudta kapura tenni.

A vendégek első valamirevaló helyzetére negyven percet kellett várni, ekkor Horváth Leonárd középről, a tizenhatos vonaláról gurított Kertész Ferenc kezébe.

A másdik játékrészbenöt percet kellett várni a harmadik érdi találatra, a hévíziek kirúgása után Pál Szabolcs fejelte Kollega Krisztiánhoz a labdát, aki a félpályáról meglódulva cselezte ki a védőket, majd tekert a hosszúba (3–0). Sőt, egy szöglet után a vendégek nem tudtak felszabadítani, amely után Németh Gábor Vince távolról bombázott a kapuba (4–0)!

Egy óra játékot követően meglett a ötödik érdi gól is, amikor egy gyors támadást követően Koós Gábor a védők szorításában mozgásával ellentétesen lőtte ki a kapu jobb oldalát (5–0).

A hátralévő időszakban sem dőlt hátra a házigazda, továbbra is rengeteg lehetőséget dolgoztak ki Limperger Zsolt fiai, míg a kapuban Kertész Ferencnek nem akadt dolga. Ki kell emelni új igazolásunk, Balogh Ádám helyzetét, aki saját térfelén szerzett labdával lódult meg egészen az ellenfél tizenhatosáig, de ballábas lövése elkerülte a vendégek kapuját. A 84. percben egy gyors ellenakciót követően Kónya Benjámin balról rúgta keresztül a labdát az ötös magasságában, melyre jól érkezett Kollega Krisztián, aki nem hibázta el a ziccert (6–0). Sőt, újabb négy perccel később Pintér Nikolasz is eredményes volt (7–0).

A látványos érdi játékot hozó mérkőzésen végül hétgólos diadalt aratott az Érdi VSE az újonc ellen.

– Nagyon pozitív visszajelzések voltak a felkészülés meccseken, úgyhogy bizakodó voltam meccs előtt is és most is az vagyok, mert bízom benne, hogy ott leszünk a bajnokság elején. A Hévíz több mint száznegyven gólt lőtt a megye I-ben, nagy önbizalommal jött, vesztenivalója nem volt, de a második gól megfogta őket és a második félidőben szétestek – fogalmazott az Érdi VSE vezetőedzője, Limperger Zsolt.

– 20,4-es az átlagéletkorunk, gyakorlatilag egy kisfelnőtt csapatról beszélünk. Viccet félretéve, a négyhetes felkészülésből szerettünk volna valamit viszontlátni, de ez nem sikerült. Csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgnak meg kell tanulnia a felnőtt labdarúgást, hiszen a játékosok nagy része ifjúsági bajnokságban játszott eddig, kevés felnőtt játékossal találkoztak. Az ellenfél pedig könyörtelenül kihasználta azokat a hibáinkat, amelyeket egy ilyen mérkőzésen még a magyar harmadik ligában sem követhetünk el! Ezekből tanulni fogunk! – értékelt Damina László, a Hévíz SK vezetőedzője.

– Az volt a legfontosabb, hogy az első mérkőzést megnyerjük, akárhogyan is. Minden bajnokság talán legfontosabb pontja, hogy a csapatok hogyan kezdik a szezont, hiszen ez akár ki tudja tolni a győzelmi szériát elég hosszan. Az, hogy ez így sikerült, betudható annak, hogy a Hévíz a megyei első osztályból jutott fel és nagy a különbség a megye I és az NB III között, főleg úgy, hogy mi az NB III élcsapata vagyunk, ők más szinthez szoktak, szóval örüljünk neki, hogy így sikerült – fogalmazott a mérkőzés egyetlen duplázója, Kollega Krisztián.

Az Érdi VSE a második fordulóban, augusztus 11-én, 17 órai kezdettel a Sárvár FC vendégeként lép pályára, a következő hazai mérkőzésre pedig augusztus 18-án, szintén 17 órától kerül sor, amikor a Pápai Perutz FC-t fogadják Bozsoki Imréék.

NB III, Nyugati csoport, 1. forduló
Érdi VSE–Hévíz SK 7–0 (2–0)
Érd, 250 néző. V: Altorjay (Schweighardt, Ring K.)
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Kónya B., Németh G. V. (Pintér N., 60. p.) – Gera D. (Balogh Á., 66. p.), Koós, Melczer (Csiszár, 69. p.) – Pál Sz., Mojzer, Kollega
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Hévíz SK: Jánosa – Pajor, Giber, Szi-Péter J., Nedelkó (Tóth G. Á., a szünetben) – Horváth D., Németh E., Németh Á. B. (Kobra, 75. p.), Bontó – Horváth L., Török M. (Szi-Péter Zs., 68. p.)
Vezetőedző: Damina László
Gól: Mojzer (6. p.), Pál Sz. (33. p.), Kollega (50. p., 85. p.), Németh G. V. (54. p.), Koós (60. p.), Pintér N. (88. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email