22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Kezdődik az új szezon!

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: Kezdődik az új szezon!

Augusztus 4-én, 17 órától indul útjára a labda az NB III Nyugati csoportjának 2019/2020-as kiírásában. Az előző szezonban ezüstérmes Érdi VSE elsőként a két szezon után a harmadik vonalba visszatérő Hévíz SK-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jó formát mutatott a felkészülés során az Érdi VSE, amelynek kerete nem változott jelentősen a nyári átigazolási időszakban, épp ezért az előző évhez hasonló célokkal vág neki az új szezonnak Limperger Zsolt alakulata.

Ennek első állomása az augusztus 4-i Hévíz elleni szezonnyitó. A Zala megyeiek legutóbb a 2016/2017-es kiírásban szerepeltek a harmadik vonalban, azután egy ezüstérmet szereztek a megyei élvonalban, míg legutóbb bajnokok lettek, de az osztályozón a Balatonlellével szemben alulmaradtak. Ennek ellenére a Nyírbátori FC visszalépése miatt a legjobb bajnoki mérleggel rendelkező csapatként a Magyar Labdarúgó Szövetség kérte fel a hévízieket az NB III-ban való indulásra.

Damina László csapatában nem volt sok változás a nyár folyamán, azaz javarészt a harminc mérkőzéséből huszonkilencet megnyerő megyei bajnokcsapatra alapoznak a harmadosztályban is.

A két csapat a 2016/2017-es szezonban csapott össze legutóbb, akkor Érden a házigazda Csiszár Zoltán és Melczer Vilmos góljaival győzött 2–0-ra, míg Hévízen gól nélküli döntetlen született.

– Nem úgy mennék neki, hogy kötelező a győzelem. Az mindig rosszul sül el, ha ilyen hangzatos szavakat használunk. A Hévíz egy jól felkészített, szervezetten játszó csapat, nem véletlenül nyerték meg a bajnokságot toronymagasan tavaly. Egy kulturált, játszó csapattal fogunk találkozni.

Bízom benne, hogy egy tetszetős mérkőzést fogunk játszani, amin nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

– kezdte várakozásait a mérkőzéssel kapcsolatban Limperger Zsolt, aki megjegyezte, a múlt heti, Szolnok elleni mérkőzés után visszatért a csapat a normál kerékvágásba és a csapat jó állapotban várja a mérkőzést és a szezont!

Az augusztus 4-én, 17 órakor az Ercsi úti Sporttelepen kezdődő mérkőzést Altorjay Áron Gellért vezeti, segítői Schweighardt Dániel és Ring Kevin lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 1. forduló
08.04., 17.00:
Érdi VSE–Hévíz SK

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email