Az Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el a 2001. évi XVII. törvényt az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról, amely a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulásának emlékére június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.

2011-ben a magyar szabadság napja alkalmából elmondott ünnepi beszédében Gulyás Gergely, megemlítette, hogy „bár az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy már június 19-én elhagyta az ország területét, de a két állam közötti egyezmény értelmében Magyarország szuverenitása csak 1991. június 30-val állt helyre”.

A magyar szabadság napját országszerte sok helyen ünneplik évente. Gödöllőn, az Alsóparkban a kivonulás első évfordulójára felállították Velekei József Lajos alkotását, a Világfát, azóta minden évben, június utolsó szombatján itt tartják az ünnepi megemlékezést.

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány a millennium évében megalapította a Magyar Szabadságért díjat. Az elismerést olyan személyek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, önállóságához, a magyarság megmaradását szolgáló alkotások létrehozásához.

A fővárosban 1991 óta Budapesti Búcsú elnevezésű rendezvénysorozattal emlékeznek a kivonulásra. Ilyenkor a közterületeken (Clark Ádám tér, Széchenyi István tér, Hősök tere, Kós Károly sétány) kulturális fesztivált, szabadtéri előadásokat, utcaszínházi műsorokat, komolyzenei koncerteket tartanak, az Óbudai-szigeten pedig lovas juniálist.

Bertók László: Ahogy az árnyék odébb megy (részlet)

1991. június 30. Ma van a szabadság napja. Ma ünnepli az ország, hogy kimentek az oroszok. Június 19-én elment az utolsó katona (valamivel előbb, mint ígérték), de ezt a mai napot már tavaly kijelölték, de most már tényleg nincs itt egy se. Megszólalnak a harangok, többféle felhívás is volt, hogy szólaljanak meg, s hogy minél hosszabban, hangosabban szóljanak ma az egész országban. Szóljanak, igen! Ez nem nándorfehérvári győzelem, nem temetés, sokkal inkább az istentisztelet harangja. Hogy menjünk a templomba, önmagunkba, hálát adni, emlékezni, reménnyel és erővel megtöltekezni. Hiszen nem mi győztük le őket, nem mi zavartuk haza őket, bele a jó édesanyjukba, hanem „maguktól mentek”, mert a végüket járják, mert a világ velük szemben álló része megerősödött, nagyon erős lett, megijesztette, megrogyasztotta őket, mert hazugságra, propagandára, erőszakra épült a moszkovita birodalom, s úgy látszik, vannak pillanatok, amikor a gyenge is vehet levegőt, nevethet, nagyot ugorhat, táncolhat, amikor az igazság győz. Isten? Természet? Idő? Adjunk ma hálát az ismeretlen Úrnak. Örüljünk és gondolkozzunk.