22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: a diákok és a serdülők is másodikak

22_03_29_erdmost_nincskep

Birkózás: a diákok és a serdülők is másodikak

A diák és serdülő korosztályokban is második helyen végzett az Érdi Spartacus SC a Közép-magyarországi kötöttfogású területi csapatbajnokságon, míg a szumósok brandenburgi Német Nagydíján Buzás Patrik nyerte a 77 kilogrammosok mezőnyét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hónap utolsó versenyeire Nyársapáton került sor, ugyanis itt rendezték meg a diák és serdülő csapatok kötöttfogású Közép-magyarországi területi bajnokságát. Az érdi Spartacus egy-egy csapattal képviseltette magát a versenyen és mind a két csapat a második helyen végzett, továbbjutva ezzel az országos döntőbe. Az eredmények azért is nagyszerűek, mert a diák csapatnak a döntővel együtt négy mérkőzése – Szigetszentmiklós, Dunaújváros, Gurics György BDSE – volt és a csapattagok szinte minden csatából nyertesen kerültek ki. A döntő mérkőzést Monor csapatával birkózták és az döntött, hogy a monoriaknak több súlyban volt versenyzőjük.

A serdülő csapat is kitett magáért, hiszen kevés súllyal tudtak ki állni – három súlycsoportban nem volt érdi versenyző –, de így is a Dunaújváros csapatát nagy fölénnyel sikerült maguk mögé utasítani, így a dobogó második fokára állhattak.

A szumósok háza táján is verseny volt, ezen a hétvégén rendezték meg a már hagyományos brandenburgi Német Nagydíjat, ahol több nemzet is – ukrán, orosz, olasz, lengyel, észt német – képviseltette magát. Az érdieket Buzás Patrik és Délceg József képviselte, mert a többiek vizsgára készülnek vagy válogatott edzőtáborban vesznek részt. Buzás Patrik a 77 kilogrammosok között mindhárom mérkőzését megnyerve lett aranyérmes, míg Délceg József a 85 kilósoknál hetedik helyen végzett.

Diák csapat tagjai
Gazsi Blanka, Bori Richárd, Narancsik Bence, Szeincza Nimród, M. Kovács Keve, Bokros Márk, Szalai Richárd és Jakab Dániel

Serdülő csapat tagjai
Balogh András, Virlics Marcell, Gyenes Bence, Hermann Norbert, Bákai Ferenc, Gazsi Máté, Kovács Dávid és Feik Lázár

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email