-Mi az első olyan emléke, ami a tánchoz kötődik?

-Arra határozottan emlékszem, hogy már egész kicsi koromban elkezdtem táncolni. Ovisként néptáncoltam, aztán belekóstoltam a jazztáncba. Közben a Bolyaiba és a Vörösmarty-ba jártam tanulni. A táncban pedig kerestem az utamat, azt, hogy mi az, ami nekem való, mert abban biztos voltam, hogy sportolni szeretnék, és hogy valami zenés-mozgásos dolgot akarok csinálni. Aztán tizennégy évesen rátaláltam az akrobatikus rock and rollra, és egyből beleszerettem. Akkor rögtön el is határoztam, hogy ezzel akarok foglalkozni: sportegyesületet alapítani és világbajnokokat kinevelni.

-Ezt már tizennégy évesen elhatározta?

-Bizony. Be is jelentettem a terveimet a szüleimnek, akik annyira azért nem örültek ennek. Meg is ígértették velem, hogy egy „normális” egyetemet is el fogok végezni. Úgyhogy a Testnevelési Egyetem mellett angol nyelvtanárszakot végeztem Veszprémben, ami igazából életem egyik legjobb döntésének bizonyult, mert rengeteg barátot szereztem ott, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki vezető legyen,nyitottság kell, és hogy sokat lásson a világból. A nyelvtudásról nem is beszélve. Mellette végeztem a sportakrobatika edzőit, az akrobatikus rock and roll táncedzőit, és amint befejeztem, rögtön el is kezdtem tanítani az egyetem mellett. Ennek már tizenöt éve.

-Mi volt az a rocky-ban ami ennyire megfogta?

-Én mindig hiperaktív voltam, imádtam nyüzsögni, mozogni, és a rocky segített abban, hogy levezessem a fölösleges energiámat. Ugyanakkor azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy a nyugodtabb, megfontoltabb gyerekeknek meg segít felpörögni kicsit – persze egészséges keretek közt. Mindemellett annyira sokrétű műfaj, hogy számos területen fejlesztheti a gyerekeket. Jó a térérzékelés, a ritmusérzék, a kéz-láb koordináció, a memória vagy épp a koncentráció fejlesztéséhez, ami az iskolában is előnyükre válhat. Legalábbis azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg és tapasztalom, hogy a növendékeink közül mindenki nagyon jó tanuló.

-Az angoltanári végzettségét használta valaha?

-Soha. Elvégeztem az egyetemet, megkaptam a diplomámat, amit odaadtam a szüleimnek.

-Akik azóta gondolom, nagyon büszkék önre, hogy gyakorlatilag mindent elért, amit még gyerekként elhatározott?

-Abszolút. Belátták, hogy az embernek azzal kell foglalkoznia, amit szeret csinálni.

-Ők mit dolgoztak? Volt táncos a családban?

-Édesapám a Magyar Földrajzi Múzeumban dolgozott szakkönyvtárosként, de mára már nyugdíjba ment. Édesanyám könyvtáros-népművelő volt, de neki igazából más miatt sem volt lehetősége a táncra: mozgássérültnek született. Így is végigdolgozta az életét, akármilyen nehéz is lehetett neki sokszor. Nekem semmilyen hátrányom nem volt emiatt, sőt, azt hiszem, ennek köszönhetően is váltam nyitott emberré.

-Hogyan ismerte meg a férjét?

-Csapatban táncoltam, de szerettem volna párosban is kipróbálni magam, amikor szólt az egyik csapattársam, hogy ő pont abbahagyja a párosozást, mert fél az akrobatikától, úgyhogy felszabadul a párja. És ő volt Adrián. Egy hónap kellett csak, hogy rájöjjünk, minden szempontból tökéletesen működünk együtt. A vicces az egészben az, hogy kiderült, pár évvel korábban az egyik versenyemen éppen ő volt az egyik pontozó bíró.

-Azonos hullámhosszon vannak, vagy inkább kiegészítik egymást?

-Teljes mértékben egymás ellentétei vagyunk, és éppen ezért tökéletesen ki is egészítjük egymást. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, ugyanabba az irányba akarjuk vinni az egyesületet. Én hajlamos vagyok a szétesésre, mint általában a kreatív emberek, mert annyi mindent szeretnék egyszerre csinálni, hogy időnként túlvállalom magam. A másik, hogy nem szeretem a kötöttségeket, rendszereket, ő viszont abszolút rendszerszerető. Mindig jön, és megvalósítja az általam kigondolt ötleteket, így tudunk sikeresek lenni a munkánkban.

-Melyik eredményére vagy eredményeire a legbüszkébb még a Masters megalapítása előtti időkből?

-Azt gondolom, hogy a világranglista 3. hely az egy igazán komoly siker volt B kategóriában, illetve, hogy magyar bajnokok lehettünk, mert abban az időben nagyon tehetséges táncosok ellen versenyeztünk.

-Az egyesületükben időről-időre olyan Masters kupákat szerveznek a legkisebb tanítványaiknak, ahol mindenki érmet kap. Így lehet a legjobban motiválni őket?

-Igen, ezt fontosnak tartjuk, mert a legjobb dolog a táncban, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek. A versenyzés viszont nagyon el tudja venni a kedvüket, de közben meg vágynak is rá. Mármint az elismerésre és a sikerre. Mi hiszünk abban, hogy a versenyzést szépen fokozatosan kell bevezetni az életükbe. Szükség van persze arra is, hogy lássák, mit kell még ahhoz tenniük, hogy még jobbak legyenek, de kudarcélményre 6-8 évesen egészen biztosan nincsen szükségük.

-Sport vagy tánc az akrobatikus rock and roll?

-Sport, sportágként tartják nyilván, hiszen rengeteg, komoly edzésre van szükség az eredményekhez. Persze nagyon sokrétű, így van táncos vonatkozása is, ami nélkül nem is működne. Sajnos más sportágakhoz képest még nem olyan nagy az ázsiója, ami azért lehet, mert csak 25-30 éve kezdett egyre népszerűbb lenni, és még nem ismerik annyian. Itt, Érden viszont egyre többen tudják már, hogy mi is ez az akrobatikus rock and roll, mert rengeteg gyerek sportol nálunk, aminek szívből örülök.

-Mit gondol, lesz ebből valamikor olimpiai sportág?

-Évek óta dolgoznak rajta a világszövetség vezetői. Főleg az kell hozzá, hogy mind az öt kontinensen jelen legyen a sportág, mert korábban csak Európában és Oroszországban volt, de már ismerik Indiában, Ausztráliában, Amerikában is. Biztosan nagyon hosszú folyamat lesz, de reménykedünk benne.

-Említette az edzéseket. Napi szinten mennyit edzett?

-Heti 5-6 edzésünk volt, napi 2-3 órában, úgy, hogy közben a gyerekeknek is tartottunk napi 2-3 órát, úgyhogy eléggé kifárasztottuk magunkat. Főleg, amikor egyszerre kellett formációban és párosban is helyt állni, az nagyon megterhelő volt, de ezt nem is sokáig csináltuk. Aki felnőtt kategóriában vállalja a versenyzést, az, úgy gondolom, az egész életét erre teszi fel.

-A férjével közösen alapították meg a Masterst?

-Igen. Neki megvolt már ez az ötlet, de ő is egy másik egyesületben dolgozott, meg én is, és aztán 2012-ben megalapítottuk a Masterst, amihez edzőként csatlakoztak régi táncos társaink és barátaink is. Ma már minden érdi iskolában és a környező településeken, Diósdon, Sóskúton, Tárnokon, a XXII. és a XI. kerületben is ott vagyunk kilenc edzővel. Óvodáskortól egészen a felnőtt korosztályig tanítjuk a gyerekeket. Az egyik csapatunk idéntől a felnőtt korosztályban versenyez, és ők annak idején óvodás korukban kezdtek el hozzánk járni. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ilyen kitartóak. És amit igazán szeretek ebben az egészben az az, hogy igazi, tartós barátságok alakultak ki közöttük. Nagyon összekovácsolódtak az évek alatt. Van olyan is köztük, aki már abbahagyta a versenyzést, de mindig visszajár hozzájuk bandázni, szurkolni a versenyekre.

-Mennyire nőnek közel a szívéhez a tanítványok?

-Nagyon. Van olyan, aki ovisként kezdte, és tavaly kiment egy évre Amerikába cserediák programmal, én pedig már hónapok óta várom, hogy nyáron végre visszajöjjön és elmesélje az élményeit. Nekem ők is a gyerekeim. Rengeteg időt töltünk együtt, nagyon szeretem őket.

-Mivel szokott kikapcsolódni, lazítani?

-A csenddel. Sokan szokták kérdezni, hogy otthon milyen zenét hallgatok. Be kell vallanom: semmilyet. Otthon, ha pihenni akarok, csend van. Annak nagyon tudok örülni. Könyvtárosok a szüleim, hozom tőlük a könyvek szeretetét, imádok olvasni. Az mindig kikapcsol.Kedvencem a Harry Potter-sorozat, azokat a könyveket imádom újra és újra olvasni angolul, de szépirodalmat, fantasy-t, krimit, mindent szívesen a kezembe veszek. Egész kis könyvtárat gyűjtöttem össze angol nyelvű könyvekből, amire nagyon büszke vagyok. Örökmozgóként, a sportról sem tudok lemondani akkor sem, ha éppen nem rocky-zom. Igyekszem új kihívásokat keresni magamnak, ezért tavaly búvárkodni kezdtünk, idén szörfözni szeretnénk megtanulni a párommal, januárban pedig a snowboardozást próbáltam ki. Persze nem maradhat el a tánc sem, de mivel a rocky nem tipikusan az a tánc, amivel nyugdíjas éveinkig ellehetünk, ezért mostanság sokat salsázunk Adriánnal.

-Mennyire tudatos döntés volt, hogy abbahagyják a versenyzést, és gyermeket vállalnak?

-Tudatos választás volt, persze. Az esküvő volt az, ami ilyen szempontból lezárt egy korszakot. Utána már nem versenyeztünk, azaz a legutolsó versenyünk az esküvő után volt egy héttel, de utána már abbahagytuk,mert a versenyzés szerintem nagyon sokat kivesz egy női szervezetből, és egy év pihenés után született meg a kisfiúnk. Emlékszem, az utolsó versenyen sehol nem voltam ott fejben, mert minden mással el voltam foglalva, de nem is baj, mert úgy éreztem, pont így tudom lezárni a versenyzést, hogy közben rájöttem, vannak fontosabb dolgok is már az életemben.

-Hogyan neveli a kisfiát, Balázst?

-Vallom, hogy a gyerekeket hagyni kell önállóan dönteni abból a szempontból, hogy találják meg a saját útjukat, ahogy annak idején én is megtaláltam a rocky-t. Balázs most négy és fél éves, és próbálom minél több lehetőséggel megkínálni, már ami a sportot illeti, hogy tudjon miből választani. Amúgy szigorú anya vagyok. Hagyom Balázskát, hogy kipróbáljon dolgokat, felmehet, leeshet, elronthat, de azért vannak határok és szabályok, amiket be kell tartatni, és én vagyok az, aki ezt betartatja vele.

– Szeretnének testvért Balázsnak?

-Nagyon. Hiszek benne, hogy a legjobb dolog, amit a gyermekünknek adhatunk, az egy testvér, aki egész életében támogatja, és akire mindig számíthat. Nekem nincs, de nagyon vágytam rá mindig is, és közben láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy a páromnak mekkora nagy segítséget jelent, hogy van testvére.