22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: sok hiányzó, nem bírtak a Csepellel

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: sok hiányzó, nem bírtak a Csepellel

Hazai pályán 85–63-ra kikapott a MAFC-Csepeltől a BKG-VMG DSE férfi kosárlabda csapata.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az NB II Közép B-csoportjának 21. fordulójában a tabellán hatodik MAFC-Csepelt látta vendégól a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a BKG. Az érdiek Takács Áronra és Kerényi Gergőre sem számíthattak, valamint Nyitrai Ákos is csak egy félidőt tudott vállalni, míg a játékos-edző, Valaczkay Gábor sem érezte jól magát, emiatt ő is a megszokottakhoz képest jóval kevesebb időt töltött a pályán.

A vendégek jól kezdték a tartalékos érdiek ellen a találkozót, már az első negyedben jelentős, tizenhárom pontos előnyt dolgoztak ki (15–28), a nagyszünetre pedig már 50–30-ra vezetett a MAFC.

A fordulás után ugyan már eldőlt a mérkőzés, amely által az eredmény valamelyest szorosabb lett, de hiába nyerte meg az utolsó tíz percet a házigazda, így is 85–63-ra kikapott.

Az érdiek a bajnokság 22. fordulójában, március 22-én, pénteken, 19.30-kor játszanak legközelebb, amikor a tabella harmadik helyén álló Szent Pál Akadémiánál vendégeskednek.

Férfi kosárlabda NB II, Közép B-csoport, 21. forduló
BKG-VMG DSE–MAFC-Csepel 63–85 (15–28, 15–22, 15–19, 18–16)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email