22_03_29_erdmost_nincskep

A baloldali-liberális ellenzék nem támogatja Érd fejlődését

22_03_29_erdmost_nincskep

A baloldali-liberális ellenzék nem támogatja Érd fejlődését

Soha ilyen magas főösszegű büdzsével nem gazdálkodhatott még a város. Ezzel lehetővé vált, hogy folytassuk a 2015-ben elkezdett Modern Városok Program végrehajtását. Sajnálatos, hogy az érdi ellenzék mindezt nem támogatja, még arra sem vette a fáradtságot, hogy módosító javaslatokat fogalmazzon meg - írja mai közleményében T. Mészáros András polgármester.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése tegnap nagy többséggel elfogadta a város 2019. évi költségvetési tervét.

Bátran nevezhetjük történelminek ezt a költségvetést, hiszen soha ilyen magas (65 milliárd forint) főösszegű büdzsével nem gazdálkodhatott még a város. Ezzel lehetővé vált, hogy folytassuk a 2015-ben elkezdett Modern Városok Program végrehajtását, és megkezdhessük a tervezett óvodák, általános és középiskolák építését, folytathassuk a fő közlekedési utak felújítását, a vízelvezetés rendszerének kiépítését, ehhez kapcsolódóan létrehozhassuk az érdligeti záportározót és a köré tervezett érdi Városligetet, valamint a II. ütemmel folytathassuk az érdi szakrendelő teljes körű felújítását.

Sajnálatos ugyanakkor, hogy az érdi ellenzék mindezt nem támogatja, s még arra sem vette a fáradtságot, hogy a költségvetési terv előzetes, bizottsági szintű, majd később közgyűlési vitájában módosító javaslatokat fogalmazzon meg. Az érdi baloldali-liberális ellenzék ezzel ismét bebizonyította, hogy nem támogatja a város fejlődését, kizárólag kampányszempontok alapján hajlandó megnyilvánulni, hazugságok, álhírek terjesztésétől sem visszariadva.
  
A rendszerváltás utáni Magyarország legátfogóbb, legelőremutatóbb családtámogatási koncepciójának fontos állomását jelentette be a miniszterelnök múlt vasárnap. Érd fiatal város, ahol jórészt családosok élnek, ezért a családvédelmi akcióterv Érd számára is kiemelten fontos. Ez és a Modern Városok program fejlesztései jelentik az érdi családok számára a biztonságos jövőt, nem pedig a baloldali-liberális erők által támogatott bevándorlás – írja közleményében a város vezetője.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email