22_03_29_erdmost_nincskep

Remek színvonalú volt a VI. Vitko Béla Emléktorna

22_03_29_erdmost_nincskep

Remek színvonalú volt a VI. Vitko Béla Emléktorna

Hét csapat részvételével rendezte meg a VI. Vitko Béla Emléktornát az Érdi VSE a Batthyány Sportiskolában, ahol az U13-as korosztály reggel nyolctól egész nap rúgta a bőrt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén immár hatodszor szervezték meg az Érdi VSE korábbi játékosára, Vitko Bélára emlékező utánpótlástornát, melyen idén az U13-asok szerepeltek, s a házigazda érdiek mellett az FTC, a Szent István SE, az ESMTK, a Százhalombattai VUK SE, a Bolha FTSE és a Szigethalom SC vett részt.

A remek hangulatú kupán számos kiélezett, szoros mérkőzést láthatott a közönség. Az izgalmak mellett azonban rengeteg szép megoldást és gólt hozott a játéknap.

Az U13-asoknál már nagypályán játszó FTC esélyeshez méltóan nyerte meg a tornát, impozáns, 45–2-es gólkülönbséggel. A második helyet az Érdi VSE szerezte meg, amely négy győzelme mellett kétszer kapott ki, s ugyanilyen mérleget tud magáénak a Százhalombattai VUK SE is, ám a két csapat egymás elleni meccsét az érdiek nyerték 2–0-ra, így hiába lett jobb a gólkülönbsége a battaiaknak, ők végeztek a dobogó legalsó fokán.

A negyedik helyen ezúttal a Szigethalom SC végzett, megelőzve a Bolha FTSE-t, a Szent István SE-t és az ESMTK-t.

A VI. Vitko Béla Emléktorna legjobb kapusa az Érdi VSE-ből Oláh Benedek lett, a legjobb játékosnak járó különdíjat az FTC-s Vitályos Viktor érdemelte ki, míg a gólkirály toronymagasan, tizenhét góllal (!) a Százhalombatta játékosa, Godena Gábor lett.