Női kézi: távozik Érdről a francia szélső

Női kézi: távozik Érdről a francia szélső

A francia élvonalbeli Brest Bretagne női kézilabda csapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az ÉRD 26 éves balszélsőjét, Coralie Lassource-t.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lassource a 2017/2018-as idény előtt igazolt Szabó Edina együtteséhez az Issy Paristól, majd első idényében a védelem meghatározó játékosává nőtte ki magát, s 32 tétmérkőzésen 60 gólt szerzett, míg idén az eddigi tizenegy találkozón 28-szor volt eredményes.

A hússzoros francia válogatott játékos 2021-ig kötelezte el magát a francia első osztályban jelenleg második helyezett Bresthez, amely a Bajnokok Ligájában való indulásért harcol.

Coralie Lassource-t korábban a francia bajnokság legjobb védekező játékosának és balszélsőjének is megválasztották.

A balszélső a Brest honlapjának elmondta, egy ambíciózus klubban fog játszani saját hazájában. A magyar bajnoksággal kapcsolatban megjegyezte, van a két top klub, a Győr és az FTC, de mellettük a többi ellenféllel szemben is folyamatosan kemény mérkőzéseket kell játszani, míg Franciaországban nem mindig van így. A céljaival kapcsolatban Lassource úgy fogalmazott, mindent megtesz azért, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen a csapattal, mert egy az álma, hogy a legerősebb sorozatban is megmutassa magát.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email