Foci: tizenegyes, két kiállítás, változatos edzőmeccset játszott az Érdi VSE

Foci: tizenegyes, két kiállítás, változatos edzőmeccset játszott az Érdi VSE

3-1-re kikapott második felkészülési mérkőzésén az NB II tavaszi rajtjára főpróbát tartó Ceglédi Vasutas vendégeként az Érdi VSE NB III-as együttese.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

 

Nem indult jól az érdiek számára a CVSE elleni összecsapás, hiszen a hazaiak kezdése után a felívelt labdánál az érdi védők szabálytalanul állították meg a ceglédi támadót, így néhány másodperc után tizenegyeshez jutott a házigazda, a büntetőt pedig Nagy Tamás nem hibázta el (1-0).

Ezt követően ugyan a jóval élesebben játszó Cegléd alakított ki nagyobb helyzeteket, de az érdieknek is meg volt a lehetősége, azonban szűk fél óra után Nagy Tamás távolról emelte át Kertész Ferencet, növelve a hazai előnyt (2-0).

Nem sokkal később reklamálás miatt Preklet Csabát kiállította a játékvezető, de a szünetig nem változott az eredmény. A fordulás után negyedóra elteltével Bozsoki Imre is piros lapot kapott, így a hátralévő fél órát tíz a tíz ellen játszották a felek. A 70. percben pedig összejött a szépítés az érdieknek, akik egy baloldali szögletvariáció után Pintér Nikola beadásából Májer Gergő révén zárkóztak (2-1).

A hajrában azonban egy védelmi hibát kihasznált a Cegléd, s Varjas Zoltán a 89. percben állította be a 3-1-es végeredményt.

– Egy olyan meccset játszottunk, amelyen egy nálunk jóval előrébb tartó csapat volt az ellenfél, hiszen a Cegléd már jövő héten kezd, nekünk pedig van még öt hetünk, de lehet látni, hogy hol vannak hiányosságok. Felfelé játékban erősek vagyunk, a védekező részben voltak bajok, mert megint kaptunk három levente-gólt. Mondtam múltkor, hogy várható még játékos, ez most kikerekedett: mindenképp hoznunk kell valakit – fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Felkészülési mérkőzés
Ceglédi VSE (NB II)-Érdi VSE 3-1 (2-0)
Érdi VSE: Kertész F. – Ország, Májer, Bozsoki, Németh G. V. – Koós, Kónya, Melczer – Kollega, Mojzer, Pál
Csereként pályára léptek: Borek (kapus), Kelemen P., Pintér N., Barizs, Bálint
Vezetőedző: Limperger Zsol
Gólszerzők: Nagy Tamás (1., 28. – az elsőt tizenegyesből), Varjas (89.), ill. Májer (70.)

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email