Elárulták azt is, miért van súlykorlátozás a kukákra, és miért nem szabad túltömni úgy, hogy ne lehessen rácsukni a fedelét.
- info@erdmost.hu
Tizenhárom térségi iskolába látogattak el az ÉRD női kézilabda csapatának játékosai. A felnőtt NB I-es kézilabdázók a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban részt vevő intézmények óráin vettek részt. A napokban a profi sportolók a térség nyolc iskolájában tettek látogatást. Az Érd Tv a Teleki Sámuel Általános Iskolában forgatott. Az egymás közötti találkozón Krpezs-Slezák Katarina ismét kitett magáért, hiszen két gólt lőtt az új szerepkörben bemutatkozó Jelena Lavko kapujába, ám a felek végül igazságos 5-5-ös döntetlent játszottak.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Szociális Gondozó Központ Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében takarító munkakör betöltésére.
Kihirdették a Virágzó Érdi Porta pályázat nyerteseit.
További cikkeink
Egy arany-, két ezüst-, valamint három bronzéremmel és pontszerző helyekkel tértek haza az Érdi Spartacus SC birkózói a hétvégi versenyekről.
Együttműködési megállapodást kötött a város a CTP Kft.-vel, amely ipari és logisztikai parkot alakít ki Érden, illetve a XXII. kerületben.
Csőtörés miatt nincs víz a Kerékgyártó utcában és a Szövő utcában.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás kapcsán rendkívüli ülést tart ma a közgyűlés.
Egy műszaki hibás kamion okoz fennakadást az autópálya főváros felé vezető oldalán.
Utoljára 2022-ben adott nagyobb interjút Csőzik László polgármester a helyi médiának. Végre sikerült ismét