22_03_29_erdmost_nincskep

Rendbe teszik Diósdot

22_03_29_erdmost_nincskep

Rendbe teszik Diósdot

Spéth Géza, a diósdi polgármester közösségi oldalán értékelte a tavalyi évet. Azt írta, a koronavírus elleni védekezés miatt a város fejlesztésére fordítható források nagy mértékben csökkentek, de sikerült hitelt törleszteniük és néhány fejlesztés is megvalósult.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Rengeteg megoldandó feladat áll még előttünk, melyet meg kell valósítanunk a következő években. 2020-ban mindannyiunk számára ismeretlen ellenséggel kellett megküzdenünk, mely ugyanúgy sújtotta városunkat, mint az országot vagy az egész világot. A védekezés miatt a város fejlesztésére fordítható források sajnos nagy mértékben csökkentek. Mindamellett a várost mintegy 261 millió forintos hitelállománnyal vettük át, melyből a nehézségek ellenére is mintegy 82 millió forintot törlesztettünk.
Mindezek ellenére az elmúlt egy évben mégis értünk el sikereket, melyek közül a jelentősebbeket emelném ki” – közölte Spéth Géza.

A városvezető az alábbi fejlesztésekről számolt be:
✅ Elindult a Gárdonyi utcai iskola bővítésének előkészítése, mely állami finanszírozásban valósul meg mintegy 2,5 milliárd forintos értékben. A bővítéshez szükséges ingatlanokat a város 2020-ban közel 40 millió forintért megvásárolta. 
✅ A Tó utca, a Katicabogár köz és a Gárdonyi utca egy szakaszának aszfaltozásához 8 millió forint önrész mellett 15 millió forint támogatást kaptunk. A forgalmas Völgy utcában évek óta megoldatlan útsüllyedéseket kijavítottuk.
✅ A pályázaton elnyert közel 10 millió forintból hamarosan az illegális szemét felszámolását fogjuk megoldani a városban. Hogy az illegális hulladéklerakást megfékezzük létrehoztuk a szemetelok@diosd.hu e-mail címet ahol bárki fotóval bejelentheti ha illegális szemetelést észlel. A hivatal megteszi a szükséges lépéseket.
✅ Megújul a tájházunk is 3,7 milliós pályázati forrásból.
✅ Sikerült elérni, hogy Diósd teljes területén megszűnjön a tranzit kamionforgalom.
✅ Teljes egészében megújult a város honlapja és kommunikációja. 
✅ Elindult a házszámok rendbetétele, mely régóta komoly probléma Diósdon.
✅ A fejlesztések mellett a város fenntartását végző Városgazda Kft-t átszerveztük. 
✅ Az idei hó- és síkosságmentesítésre korszerű gépeket béreltünk, melyek egész évben rendelkezésre állnak. Cserélhető adaptereinek köszönhetően megkönnyítik a város közterületeinek karbantartását és tisztítását.
✅ Folyamatosan végeztük a vírus elleni védekezéshez szükséges tevékenységeket (közterületek fertőtlenítése, ingyenes maszkok biztosítása a lakosság számára, bevásárlás az azt igénylőknek, stb.) 
✅ Rendbetettük a központban lévő templomkertet és csobogót. A zöld területek karbantartása, árkok tisztítása, szúnyoggyérítés, rágcsálóírtás, utak karbantartása és tisztítása folyamatos volt a városban.
✅ Felújítottuk és pótoljuk az rossz állapotú vagy hiányzó utcanév táblákat. Több elhanyagolt városrészt rendbe tettünk, felújítottunk.
✅ Az orvosi rendelőben elvégeztük a tisztasági festést.

A tervekről pedig a következőket közölte: 

➡️ Folytatjuk az utak felújítását, a földes utcák aszfaltozását! Járdaépítésbe kezdünk! 
➡️ Folyamatban van a térfigyelő kamerarendszer kiépítésének előkészítése. 
➡️ Szakaszosan megoldjuk a lakosság növekedésével felmerülő közlekedési problémákat, mint gyorshajtás, nagy átmenőforgalom, szabálytalan parkolás. Mindezt különös tekintettel a nagyobb forgalmú utakra és csomópontokra a lakók nyugalmának és biztonságának érdekében. 
➡️ Folytatjuk a már elkezdett mozgássérült parkolóhelyek kialakítását a városban. Eddig a postánál, az orvosi rendelőnél, illetve az iskoláknál került kialakításra. 
➡️ Folytatjuk a buszmegállók felújítását, köztéri szemeteseket helyezünk ki. 
➡️ A forrásainktól függően, ütemezve felújítjuk a játszótereket, illetve újakat létesítünk.
➡️ Megszaporodtak az elkóborolt állatok, melyek balesetveszélyesek mind az állatokra, mind az emberekre. Lépéseket fogunk tenni a felelős állattartás jegyében ennek visszaszorítására.
Év végén – a polgármester kivételével – a korábbi évek gyakorlatát követve jutalom kifizetésére került sor a bérmaradvány terhére az óvodában, bölcsődében, művelődési házban, védőnői szolgálatnál és a polgármesteri hivatalban dolgozók részére. Ezúton is szeretném megköszönni a munkájukat és helytállásukat a mögöttünk hagyott nehéz évben!

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email