22_03_29_erdmost_nincskep

Ők a Hónap kézisei

22_03_29_erdmost_nincskep

Ők a Hónap kézisei

A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint augusztusban Schóber János csapata, az ÉRD U8-9-es lány együttese érdemelte ki a Hónap kézisei címet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Schóber János edző, testnevelő elmondta: utánpótláscsapatuk alapja a Battyhány Sportiskolai Általános Iskola kisdiákjai, valamint  Érd és környéke általános iskoláinak diákjaiból áll.

– Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy a legkisebbek minél több játékos elemmel, valamint olyan játékok gyakorlásával fejlesszék tudásukat, mely a fizikai, technikai képzés mellett segíti a kognitív képességek fejlesztését. Ugyanilyen hangsúlyt fektetünk a személyiségük fejlesztésére is, hogy mindig motivált, mosolygós szemű, szorgalmas és fegyelmezett játékosokat neveljünk – tette hozzá..

Mint mondta, a klub minden szükséges felszerelést, támogatást megad, hogy minél több felkészült ügyes játékosa legyen. „A klubunk ugyanolyan fontos részének tekinti a legfiatalabbakat is, így rendelkezünk a szükséges felszereléssel, technikai eszközökkel, melyek fejlődésüket szolgálják. Biztosított az egyes korosztályokba történő átmenet is, hiszen az edzők már a váltás előtt ismerik a gyerekeket” – tette hozzá Schóber János, aki amellett, hogy a klub edzője, a csapat zömének testnevelő tanára is a Battyhány sportiskolában. 1984-ben szerzett edzői diplomát a TF-en. Felnőtt csapatok mellett elsősorban az utánpótlással foglalkozik évtizedek óta. Jelenleg már nyugdíjasként élvezi a kollégák elismerését, a gyermekek és szüleik szeretetét.

A teljes cikket itt olvashatja el. 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email