22_03_29_erdmost_nincskep

A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket

22_03_29_erdmost_nincskep

A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket

Csécsei Zoltán 33,5 kört, azaz 241 870 métert futott, ezzel megnyerte a tihanyi Belső-tó körül rendezett ultrafutó versenyt. Legutóbbi sikerével tizenhetedik 200 kilométer feletti extrém maratonját teljesítette.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Számos rekordot döntött már meg, így a futópadon 12 és 24 órán keresztül megtett legnagyobb távolságot is Csécsei Zoltán tartja/tartotta. 24 órás futópados rekordja során 287 kilométert teljesített. Noha közösségi oldalán figyelmeztették rá, pályáznak utóbbi rekordjára, ez mégsem zavarja. „Az én csúcsom ott és akkor megszületett, tündöklött, majd egy hét múlva elhalványult. Mostanra már csak az emlékeimben él. A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket” – írta.

Lapunknak elmondta, akár időben, akár távolságban is tovább tud lépni. „Ez az a sport, ahol nem a fiatalok, hanem inkább a 35-45 év közöttiek dominálnak, mert ők jobban el tudják viselni ezt a nagy terhelést. Én 36 éves vagyok, és azt gondolom, van bennem még. Aszfalton 265 kilométer a rekordom, amivel a világbajnokságon kilencedik helyet értem el. Szeretném ezt továbbfejleszteni, megcsinálni a 280 kilométert és azzal előrébb lépni a ranglistán.”

Csécsei Zoltán érezhetően szereti az ilyen és ehhez hasonló extrém kihívásokat. Épp ezért is indult el a tihanyi Belső-tó körüli ultramaratonon. A verseny különlegessége az volt, hogy óránként startoltak a futók, akiknek hatvan percük volt teljesíteni a 7,12 kilométeres kört és az győzött, aki legtovább bírta, méghozzá úgy, hogy a másodikra egy kört vert.
Nos, tizennyolcadik 200 kilométer feletti ultramaratonján „sem akadt ellenfele” Csécsei Zoltánnak, hiszen 33,5 kört és 241 870 méter teljesítve nyert.

„Volt néhány nehéz napom, most csütörtök van és már jól vagyok – mondta négy nappal a verseny (befejezése) után Csécsei Zoltán. – Körülbelül három éve csinálom versenyszerűen, a repertoáromban ez már a tizennyolcadik kétszáz kilométer feletti versenyem volt, ebből tizenhétszer értem célba.”

A 36 éves ultrafutó csupán bő tíz éve kezdett el sportolni, eleinte a triatlonnal foglalkozott, amelyben hat ironmant is teljesített. „Vannak teljesítmények a tarsolyomban, amikből mindig tanulok. Ilyen típusú versenyem viszont még nem volt, tehát ez is egy új tapasztalás” – mondta Csécsei annak kapcsán, hogy a tihanyi versenyen nehezítő körülmény volt az óránkénti rajt. – Körülbelül 2300 méter szintkülönbséggel zártam a versenyt, ami olyan, mintha egy tízemeletes panelt körönként két és félszer megmásznánk. Eddig olyan 200 kilométer feletti távjaim voltak, amiket megszakítás nélkül teljesítettem. Megmondom őszintén, jobban is szeretem. Az a baj, hogy minden egyes újraindulásnál újra kell indítani a szervezetet, mint amikor az autót leállítjuk és kihűl a motor. Én negyven perces köröket mentem és húsz perc volt a pihenőm, ez alatt megnyugszik a szervezet, kicsit beállnak az izmok, ez azért elég nehéz volt” – fogalmazott Csécsei, aki három héttel korábban tartotta idei fő versenyét, a privát Ultrabalatont, ahol 19 óra és 25 perc alatt futotta körbe a tavat, melyet jótékonysági céllal a Fészek Gyermekvédő Egyesületnek gyűjtve teljesített.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email