22_03_29_erdmost_nincskep

Búcsú és költségvetés

22_03_29_erdmost_nincskep

Búcsú és költségvetés

Utolsó ülését tartotta az Érdi Ifjúsági Önkormányzat. A testület hamarosan befejezi működését: novemberben két fordulóban megválasztják az új diákpolgármestert. A fiatalokat arról kérdeztük, milyen ciklust zártak - különös tekintettel a vírushelyzetre -, és hogyan áll a költségvetésük.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez volt az utolsó ülésünk. Elbúcsúztunk egymástól, és megbeszéltük azt is, hogyan alakul a ciklusunk költségvetése. Az eredményt a város képviselő-testülete elé terjesztjük –  mondta tudósítónknak Harkai Márton, az IFÖ sajtókapcsolatokért felelős referense.

A fiatalok mintegy 6,6 millió forintot költöttek el. Csak hogy párat említsünk a programok közül: részt vettek a Szepes Gyula Művelődési Központ által szervezett Jelen/léten (1 millió forint), rendeztek jégdisco-t (92 ezer forint), uszodabérleteket sorsoltak 500 ezer forint értékben, csocsóbajnokságot szerveztek (100 ezer forint), támogatták a négy középiskolát (755 ezer forint) és négy általános iskolát is (1,6 millió forint).

– Tervezünk az idén még egy programot: szeretnénk csatlakozni a madárbarát önkormányzat kezdeményezéshez, bekapcsolva a projektbe az érdligeti játszóteret. Ezt egyelőre még szervezzük. Úgy érzem, a vírushelyzet dacára sok elképzelésünket meg tudtuk valósítan. Amit nem húzott keresztbe a koronavírus, azt nagyon jól le lebonyolítottuk, és az online térben is szervezkedtünk. Sajnos, a második hullám az őszi programok jelentős részét meghiúsította – tette hozzá Marci.

Arról is kérdeztük a fiatalembert, hogyan zajlik idén a diákpolgármester-választás. Mint elmondta, ebben az évben változik a rendszer: először mind a négy középiskola állít három-három jelöltet, és az intézményeken belüli szavazással döntik el, hogy a három közül ki legyen az adott iskola polgármester-jelöltje. Így a kampány jelentős része az iskolákon belül zajlik majd.

Városi szinten csak a polgármester-jelöltek mérettetik meg magukat, a többi két-két jelöltre voksolni már nem kell, ők auhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgatikusan diákképviselők lesznek.

– Van olyan iskola, ahol már megvannak a jelöltek, másutt napokon belül kiválasztják őket. Ezt követően megkezdődik a kampányidőszak, majd a szavazás. A polgármester megálasztására november 2-án és 9-én kerül majd sor. Azért két fordulóban, mert így esélyt kapnak azok a diákok is, akik az első alkalommal betegek voltak, vagy – a Kós iskola esetében – szakmai gyakorlaton voltak. A két fordulóval tehát mindenkinek lehetőséget biztosítunk a voksolásra – hangsúlyozta Márton.

Hüse Nikolett diákpolgármestert is megkértük, értékelje az elmúlt évet.

– Február körül kezdtünk összeszokni, és nagyon jó programokat sikerült terveznünk, illetve volt, amit le sikeresen meg is tudtunk rendezni – ilyen volt például a jégdisco. Sajnos, március közepén jött a vírushelyzet, sok rendezvényünk elmaradt, és pótolni sem tudtuk, mert ősszel jött a második hullám. Nagyon élveztem a munkát, úgy érzem, az egy esztendő kevés is volt, bár nem egyszerű feladat a diákpolgármesteré. Ha  tehetném, indulnék újra, de nem lehet: ebben a tanévben érettségizem. Több képviselő-társam azonban ismét megméretteti magát, a mi iskolánkban is – tette hozzá Hüse Nikolett.

Az alpolgármesterek, képviselők, ha le is köszönnek, tanácsaikkal támogatják az új jelöltek munkáját – így nem szakadnak el véglegesen az ifjúsági önkormányzattól.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email