22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: irány az ifjúsági világbajnokság!

22_03_29_erdmost_nincskep

Boksz: irány az ifjúsági világbajnokság!

Április 10-én kezdődik az ifjúsági ökölvívók világbajnoksága a lengyelországi Kielcében. Az előzetes hírek szerint hatvan ország bokszolói lépnek ringbe, köztük az Érdi Box Klub 75 kilogrammos tehetsége, Szigetvári Bendegúz is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bár ifjúsági világbajnokságot rendeznek Kielcében, a koronavírus-járvány miatt ez is rendhagyó módon történik, hiszen a lengyelországi eseményt 2020-ról halasztották el, így ezúttal a jelenleg már elsőéves felnőttek és másodéves ifjúsági versenyzők lépnek szorítóba. Az ÉBK másodéves ifije, a 75 kilogrammos Szigetvári Bendegúz a 2019-es junior Európa-bajnokság után második nagy nemzetközi megmérettetésére készülhet.

„Úgy gondolom, hogy jó formában vagyok, felkészülten és minél jobb eredményt szeretnék elérni a világbajnokságon” – mondta az erdmost.hu-nak Szigetvári Bendegúz, aki a pandémia miatt jóval kevesebb versenyen tudta megméretni magát. A február végi Énekes István Emlékversenyen elért ezüstérmével azonban bizonyította, helye van a válogatottban.

„Sajnos a koronavírus is rányomta bélyegét a felkészülésre, mert nem tudtunk olyan felkészülést biztosítani, mint az előző években, de elég jó állapotban indult az Énekesen is” – emlékeztetett Dobrádi Zsolt, az Érdi Box Klub vezetőedzője.

Bár ezt követően még lett volna egy válogató arról, ki indul a 75 kilogrammosok között, az Énekest megnyerő ellenfél vállsérülés miatt kénytelen volt visszalépni, így Szigetvári lett az elsőszámú válogatott, melynek köszönhetően lehet ott Lengyelországban.

„Azóta sok idő eltelt, ezért azt nem tudom mondani, hogy az Énekesen nyújtott eredményem hozzájárulna a mostanihoz, azt viszont igen, hogy az itteni edzőtáborban kapott felkészítésből táplálkozni tudunk” – tette hozzá Szigetvári Bendegúz, aki az április 10-én kezdődő ifi-vb előtti két hetet a korosztályos válogatottal a tatai edzőtáborban töltötte, ahol a román válogatott tagjaival közösen készültek.

„Az utolsó héten már magunktól végezzük a kondíció és a technika fejlesztését” – jegyezte meg az edzőtáborról az érdi öklöző, aki beszámolt arról is, múlt kedden és csütörtökön is éles kesztyűzést, azaz két 3×3 perces mérkőzést vívott a román válogatott tagjával.

„Az ifjúsági világbajnokságon mindig nagyon erős a mezőny, főleg 75 kilóban. Igaz, hogy Bendegúz másodéves ifi, de decemberi születésű, ami elég sokat számít, szóval tisztes helytállást, harcias hozzáállást várunk tőle” – fogalmazott Dobrádi Zsolt ökölvívójával kapcsolatban.

A lengyelországi Kielcében rendezett ifjúsági ökölvívó világbajnokság április 10-én kezdődik – a sorsolást csak két nappal később készítik el, az első mérkőzéseket pedig április 13-án tartják – és április 24-én zárul.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email