22_03_29_erdmost_nincskep

Vigyázzunk egymásra!

22_03_29_erdmost_nincskep

Vigyázzunk egymásra!

Érden jobb a helyzet az országos átlagnál, de így is 50 felett van a vírus miatt elhunyt érdiek száma. A város polgármestere arra kéri az itt élőket, hogy csökkentsék találkozásaik számát, tartsák a távolságot, hordjanak maszkot - és ha lehet, ne a legnagyobb zsúfoltságban intézzék a bevásárlást.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tavasz kezdete sajnos nem csupán a jó időt, de a vírus harmadik hullámát is magával hozta, mely csak az elmúlt négy hétben több mint 2500 honfitársunk halálát okozta. Érden szerencsére az országos átlaghoz képest jobb a helyzet, de még így is összesen 50 felett van az vírus következtében elhunyt érdi polgárok száma – hangsúlyozza facebook-bejegyzésében Csőzik László polgármester, aki azt kéri az érdiektől, hogy lehetőleg ne munkaidő után, a legnagyobb zsúfoltságban járjanak bevásárolni a következő két hétben – aki megteheti, szaladjon ki negyedórára-húsz percre a munkahelyéről.

Nagyon fontos, hogy a vírus terjedését megakadályozzuk, addig amíg el nem érjük a megfelelő oltottsági szintet: csökkentsük találkozásaink számát, tartsuk a távolságot, a kijelölt helyeken hordjunk maszkot és gyakran fertőtlenítsük a kezünket – javasolja.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email