22_03_29_erdmost_nincskep

Utolsó útjára kísérték Solti Gábort

22_03_29_erdmost_nincskep

Utolsó útjára kísérték Solti Gábort

Kedden kísérték utolsó útjára Solti Gábort, az Érd és Környéke Horgászegyesület korábbi elnökét, akinek a horgászaton kívül a tanítás is a szenvedélye volt, amiben neki az volt a lényeg, ahogy mondta, hogy a diákokkal "együtt tanultunk emberséget".

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Ercsi úti temetőben Vassné Baki Ilona református lelkész beszélt a gyászolókhoz, aki azzal emlékezett rá, hogy Solti Gábor szeretetet és megbecsülést akart adni a diákoknak és ezt is szerette volna visszakapni. Vissza is kapta, mert megtett mindent érte. Ahogy a református lelkész fogalmazott: „sikeres szeretetkoldus és sikeres szeretetforrás volt.” Mindig arra törekedett, hogy másoknak jót tegyen.

Solti Gábor elnöksége alatt a horgászegyesület nagy segítséget nyújtott a vörösiszap sújtotta Kolontárnak. A település polgármestere búcsúbeszédében elmondta, hogy Solti Gábor még betegen is mindig figyelemmel kísérte a helység sorsát, törődött a helyiekkel.

(Ezen a linken elolvashatja azt az interjút, amit az Érdi Újság munkatársa, Ádám Katalin készített vele 2016-ban)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email