22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Majd’ negyvenszer a dobogón

22_03_29_erdmost_nincskep

Úszás: Majd’ negyvenszer a dobogón

Az Érdi Úszó Sport Kft. huszonöt sportolója szállt vízbe a százhalombattai sportuszodában rendezett Mikulás Kupán, ahol minden korosztály öt egyéni számba nevezhetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdiek közül legsikeresebben a 2008-as születésű Tóth Regina Kata és Boriszov Noémi szerepelt, akik ötven méteren testvériesen megosztoztak az érmeken, hiszen Tóth 50 gyorson és mellen első, háton és pillangón második lett, míg Boriszov éppen elllenkezőleg, gyorson és mellen lett ezüstérmes, háton és pillén aranyérmes. Emellett a 4×50 méteres gyorsváltó tagjaként mindketten szereztek még egy elsőséget is.

A szintén 2008-as Treuer Ádám négy számban is a legjobb háromban végzett, mivel 50 gyorson és mellen egyaránt bronzérmes lett, míg a hátat és a pillangót megnyerte.

Hozzá hasonlóan teljesített a 2009-es Hegedűs Anna, aki pedig mellen győzött, pillangón másodikként, gyorson és háton harmadikként érte a falat.

Angyal Kitti sem panaszkodhatott a százhalombattai viadalt követően, miután pillén győzött, háton ezüstérmes, mellen bronzérmes lett, valamint gyorson éppen lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

Reizinger Annát is kétszer hívták az éremosztáshoz, hiszen 50 háton ő győzött, míg gyorson a dobogó második fokára állhatott fel.

Az érdiek összességében tíz arany-, tizennégy ezüst- és tizenöt bronzérmet jegyeztek.

Az esemény részletes eredményei ide kattintva érhetőek el!

Mikulás Kupa, Százhalombatta
100 m vegyes

8. Boriszov Noémi (2008)
10. Tóth Regina Kata (2008)
10. Treuer Ádám (2008)
11. Angyal Kitti (2009)
12. Hegedűs Anna (2009)
14. Bodor Mátyás (2008)
14. Reizinger Anna (2009)
16. Balázs Laura (2010)

50 m gyors
1. Tóth Regina Kata
2. Boriszov Noémi
2. Dudás Zsigmond (2011)
2. Szabadi Péter (2009)
2. Reizinger Anna (2009)
3. Hegedűs Anna (2009)
3. Treuer Ádám
3. Szegi Bence (2012)
3. Balázs Laura (2010)
4. Angyal Kitti (2009)
4. Majsai Zsombor (2011)
5. Bodor Mátyás (2008)
5. Orbán Soma (2009)
5. Baranyai Jázmin (2011)
6. Gémesi-Nyári Bence (2010)
6. Pálfi Boglárka (2008)
6. Guj Barbara Dóra (2012)
7. Nagy Adrienn (2009)
7. Fuchs Bence Csaba (2008)
7. Gulyás Eszter (2011)
8. Váradi Hanna (2008)
8. Váradi Alíz Dóra (2010)
9. Csurgó Tamás (2009)
10. Pőtyő Miklós Csaba (2009)

50 m mell
1. Tóth Regina Kata
1. Hegedűs Anna
2. Boriszov Noémi
2. Orbán Soma
2. Dudás Zsigmond
2. Baranyai Jázmin
3. Angyal Kitti
3. Treuer Ádám
3. Szabadi Péter
3. Majsai Zsombor
3. Balázs Laura
3. Guj Barbara Dóra
4. Reizinger Anna
4. Szegi Bence
5. Gulyás Eszter
5. Pőtyő Miklós Csaba
5. Gémesi-Nyári Bence
5. Pálfi Boglárka
6. Váradi Alíz Dóra
6. Csurgó Tamás
6. Váradi Hanna
7. Bodor Mátyás
8. Fuchs Bence Csaba
9. Nagy Adrienn

50 m hát
1. Treuer Ádám
1. Boriszov Noémi
1. Reizinger Anna
2. Bodor Mátyás
2. Tóth Regina Kata
2. Angyal Kitti
3. Orbán Soma
3. Dudás Zsigmond
3. Hegedűs Anna
3. Balázs Laura
3. Baranyai Jázmin
4. Majsai Zsombor
5. Szegi Bence
5. Csurgó Tamás
5. Váradi Hanna
5. Váradi Alíz Dóra
5. Gulyás Eszter
6. Szabadi Péter
6. Gémesi-Nyári Bence
6. Pálfi Boglárka
6. Guj Barbara Dóra
7. Pőtyő Miklós Csaba
7. Fuchs Bence Csaba
7. Nagy Adrienn

50 m pillangó
1. Treuer Ádám
1. Boriszov Noémi
1. Angyal Kitti
2. Tóth Regina Kata
2. Hegedűs Anna
2. Balázs Laura
4. Orbán Soma
4. Reizinger Anna
5. Bodor Mátyás
8. Váradi Hanna

4×50 m lány gyorsváltó
1. Érdi Úszó Sport Kft. (Hegedűs Anna, Tóth Regina Kata, Reizinger Anna, Boriszov Noémi)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email