img_8175

Úszás: így értékelte az érdiek szereplését a vezetőedző

img_8175

Úszás: így értékelte az érdiek szereplését a vezetőedző

Megszerezte első érmét az úszók felnőtt országos bajnokságán az Érdi Vízisport Kft., miután Csulák Lia 400 vegyesen bronzérmesként végzett a Duna Arénában. Csulák harmadik helye mellett 200 pillén is döntőzött. Az érdiek pedig még négy B-döntőt és tizenhat egyéni csúcsot értek el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Összességében elégedett voltam a csapattal. Az a hét fő, aki indult a versenyen, az kitett magáért. Szinte mindenkinek volt egyéni rekordja, akinek mégsem, ő is megközelítette az elmúlt időszak legjobb eredményét, tehát nem vagyok csalódott” – kezdett bele értékelésébe Magó Gábor, az Érdi Vízisport Kft. vezetőedzője.

Bár a vezetőedző előzetesen inkább egyéni csúcsokban, esetlegesen A- és B-döntőkben gondolkozott, Csulák Liától 400 vegyesen titkon remélte az érmet, ami össze is jött neki, megszerezve az Érdi Vízisport Kft. első felnőtt ob-érmét. De nem csak belőle hozta ki a jó teljesítményt a Duna Aréna, hiszen Őri Rebeka 200 háton, Ángyán Máté pedig 50 háton nyerte meg a B-döntőt.

„Egy korosztályos úszónak egy felnőtt országos bajnoki B-döntő teljesen mást jelent, mint egy olyannak, aki folyamatosan felnőttként B-döntőzik. Egy korosztályos úszónak – főleg, ha a középső pályán úszik – jó motiváció a B-döntő, főleg úgy, hogy sok korosztályos ellenfele is szerepel a mezőnyben” – tette hozzá Magó Gábor, aki már látja azokat az előjeleket, amiket a korosztályos országos bajnokságokon is kamatoztathatnak.

Csulák Lia a 400 vegyesen elért bronzérme mellett 200 pillén az előfutamban, valamint 800 és 1500 gyorson is egyéni csúcsot javított. Ángyán Máté két B-döntője mellett szintén kétszer javított eddigi legjobbján, ami ugyan Őri Rebekának nem sikerült, de így is nyerte a 200 hát B-döntőjét. Ahogy Tohl Patrik is jól szerepelt, hiszen a 200 pille előfutamait és a 400 gyorsot is egyéni csúccsal zárta. Előbbi számban a B-döntőben végül ötödik helyen végzett.

Testvére, Tohl Dániel is kitett magáért, hiszen mind a négy számban megjavította eddigi rekordját. Ez Pigler Attilának 200 gyorson, Polgár Laurának 100 háton, 200 és 400 gyorson sikerült a Duna Arénában.

Az Érdi Vízisport Kft. eredményei a felnőtt úszó országos bajnokságon, Duna Aréna
Ángyán Máté (2005)
200 m pillangó:
25., 2:05,59
200 m vegyes: B-döntőben 5., 2:10,94
400 m vegyes: 14., 4:37,79 (új egyéni csúcs)
50 m hát: B-döntőben 1., 0:27,23 (új egyéni csúcs)
100 m pillangó: 31. 0:57,13
Csulák Lia (2005)
200 m pillangó:
A-döntőben 8., 2:19,75; előfutamban 2:12,37 (új egyéni csúcs)
800 m gyors: 6., 8:47,74 (új egyéni csúcs)
400 m vegyes: A-döntőben 3., 4:50,46
1500 m gyors: 6., 16:54,53 (új egyéni csúcs)
4×200 m férfi gyorsváltó: Érdi Vízisport Kft. (Tohl Patrik, Tohl Dániel, Ángyán Máté, Pigler Attila) 12., 7:58,27
Őri Rebeka (2004)
100 m hát:
17., 1:06,91
200 m vegyes: 27., 2:26,63
200 m hát: B-döntőben 1., 2:21,27
50 m hát: 19, 0:31,36
100 m pillangó: 33., 1:06,99
Pigler Attila (2003)
1500 m gyors:
19., 16:35,16
400 m gyors: 29., 4:10,22
100 m gyors: 57., 0:54,87
200 m gyors: 39., 1:58,57 (új egyéni csúcs)
Polgár Laura (2003)
100 m hát:
28., 1:08,99 (új egyéni csúcs)
400 m gyors: 35., 4:42,85 (új egyéni csúcs)
100 m gyors: 61., 1:03,52
200 m hát: 23., 2:31,36
200 m gyors: 42., 2:13,23 (új egyéni csúcs)
50 m hát: 37., 0:33,73
Tohl Dániel (2005)
1500 m gyors.
20., 16:37,91 (új egyéni csúcs)
400 m gyors: 34., 4:13,76 (új egyéni csúcs)
400 m vegyes: 26., 4:51,01 (új egyéni csúcs)
800 m gyors: 22., 8:42,91 (új egyéni csúcs)
Tohl Patrik (2004)
200 m pillangó:
B-döntőben 5., 2:02,75, előfutamban: 2:02,05 (új egyéni csúcs)
400 m gyors: 23., 4:06,83 (új egyéni csúcs)
100 m gyors: 45., 0:54,30
100 m pillangó: 30., 0:56,92

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email