22_03_29_erdmost_nincskep

Tűzmegelőzési tanácsok

22_03_29_erdmost_nincskep

Tűzmegelőzési tanácsok

Az Érd FM 101,3 Zónázó című műsorában Rózsa Gábor, az Érdi Katasztrófavédelem Kirendeltség vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy hogyan kerüljük el az adventi időszakhoz és az ünnepekhez kapcsolódó lakástüzeket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rózsa Gábor elmondta, hogy a karácsony előtti időszakban megszaporodnak a lakástüzek, többnyire az adventi koszorúk miatt. Véleménye szerint ez megelőzhető, ha nem hagyjuk felügyelet nélkül a koszorút vagy nem hagyjuk a gyertyát teljesen leégni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy főzés közben is nagyon figyeljünk, és ne felejtsük ott az ételt a tűzhelyen, hiszen ebből is keletkeznek tüzet. Javasolja a füstjelző berendezések felszerelést, hiszen a nagyobb tüzek így megelőzhetők, hiszen akár egy pohár vízzel is el tudjuk oltani a kisebb lángokat.

A fűtési szezon veszélyeire is felhívta a figyelmet, gyakran keletkezik tűz ott ahol fával vagy szénnel fűtenek, elég lehet egy kipattanó szikra.

Rózsa Gábor tapasztalata szerint Érden és környékén az ünnepekhez kapcsolódó tüzek nagyon ritkák, a lakosság betartja a szükséges szabályokat.

Rózsa Gábor ahhoz is ad tanácsokat, hogy ha mégis tűz keletkezik, hogyan oltsuk el: törekedjünk arra, hogy amikor eloltjuk az adventi koszorút, ezt úgy tegyük, hogy ne okozzunk nagyobb bajt, szakaszosan használjuk az oltókészüléket.  A tűzhelyen felejtett ételek esetében az oltáshoz ne használjunk vizet, hiszen sokkal nagyobb tüzet tud eredményezni. Ne csapkodjuk ronggyal, ne terítsünk rá semmit. A legjobb, ha egy nagy fedővel letakarjuk az edény, így nem kap oxigént.

Ha nagyobb baj van, hívják a 105-ös vagy a 112-es telefonszámot!

 

Az Érd Fm interjúja Rózsa Gábor kirendeltségvezetővel.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email