22_03_29_erdmost_nincskep

Törökbálint polgármestere értékelte az évet

22_03_29_erdmost_nincskep

Törökbálint polgármestere értékelte az évet

Az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában Elek Sándor, Törökbálint polgármestere értékelte az évet és az idei tervekről is beszámolt. Szó esett az épülő bölcsődéről, a törökbálinti belső tó kivitelezéséről és az autópályák zajvédő falainak várható felújításáról is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elek Sándor elmondta, hogy a Covid rányomta a bélyegét az elmúlt esztendőre, igen nehéz időszak áll mögöttük. Ennek ellenére a bölcsőde kivitelezését elindították és júliusban egy gyönyörű, új bölcsőde nyitja meg kapuit. Az élménymedence terveivel is jól haladnak, ezenkívül pedig kaptak 230 millió Forint állami támogatást a törökbálinti belső tó kivitelezésére és ezt is el fogják tudni indítani.

A polgármester elmondta, hogy az Árpád köztől egészen a Kápolna utcáig teljesen fel lesz újítva az út.

Elek Sándor arról is beszélt, hogy a zajcsökkentés továbbra is kiemelt figyelmet érdemel. Mint mondta, ígértetek kaptak a minisztériumtól, hogy az elkövetkezendő 3-4 esztendőben az összes zajvédő falat felújítják Törökbálint környezetében, hiszen ezek nem korszerűek már.

Tavasszal elkezdődik egy okos forgalomszabályozó rendszer Törökbálinton, az M7-es belső szakaszán, amely figyeli a forgalmat, károsanyag kibocsátást mér és szabályozza a sebességet. Mint mondta, Magyarországon még nincsen ilyen.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email