22_03_29_erdmost_nincskep

Tiszta udvar, rendes ház

22_03_29_erdmost_nincskep

Tiszta udvar, rendes ház

Kevés jobb dolog lehet egy nyári reggelen, mint egy több évtizedes, hatalmas tölgyfa árnyékában kávézgatni a teraszon. A Szász házaspár olyan szerencsés, hogy ezt mindennap megteheti. Kertszépségversenyünk következő nevezőjénél jártunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bogi, Tamás és óvodás kislányuk 2020 februárja óta lakik Érdligeten. A házuk korábban négyszer cserélt gazdát, a kertet ki-ki ízlése szerint formálta, számtalan növényt ültetve bele. A házaspárnak tehát nem a virágosítással, hanem a kertrendezéssel kellett kezdenie a munkát. „Nem épített, hanem minél természetesebb kertet szerettünk volna. A 840 négyzetméteres telkünk remek adottságokkal rendelkezik. Budapestről költöztünk ki, lakótelepről jöttünk, így számunkra ez újdonság” – mondta Tamás.

A házaspár idejét, energiáját leköti a már meglévő növények gondozása, metszése – a csodálatos selyemakácot például sikerült megmenteniük a kipusztulástól. Mikor beköltöztek, minden elhanyagolt volt, egyes növényeket vissza kellett vágni, másokat pedig kiszabadítani. „A pandémia nagyon jó volt abból a szempontból, hogy sokat tudtunk kint dolgozni. Egyrészt nagyon jó idő volt 2020 tavaszán, másrészt én is többet lehettem itthon. Közlekedésmérnök vagyok, nem gondoltam volna magamról, hogy a kert ennyi mindent adhat nekem, és hogy ilyen jó érzés odakint dolgozni. A feleségemnek nagyon jó keze és szeme van ehhez a munkához, én csak segédkezem neki, és a nehezebb fizikai munkát végzem” – tette hozzá Tamás.

Van az érdligeti kertben minden: idősebb és fiatalabb fák – közte meggy és füge –, bokrok, szelíd rózsák, és egy hatalmas füves rész is, ahol nagyon jókat lehet játszani. „Tavasszal teli van százszorszéppel, ibolyával. Nagyon szeretjük. És itt van ez az óriásfenyő, amit az előző tulajdonosok elneveztek Bertának, és már a mi kislányunk is így hívja ” – mutatott Bogi a ház mellett hajladozó fenyőre. Egy kis veteményes is helyet kapott kertben. „Volt itt egy régi magaságy, de teljesen elkorhadt, a szétmállott fát apránként szedegettük szét, és építettünk egy újat. Tavasszal borsó, most bab, paprika van benne, mellette tök, fűszernövények, és volt paradicsomunk és eprünk is. Örököltünk a telekkel egy komposztálót, azt is használjuk. A szüleinktől, illetve internetes kertészeti csoportoktól kapunk tippeket, rendszeresen járunk gazdaboltba, kertészetbe is, és ott is nagyon kedvesek, mindig adnak tanácsot” – mondta Bogi, aki a kislányával is szokott kertészkedni, a három és fél éves óvodás már örömmel segít.

A kert egyik részének rendezéséhez – ahol nagyon sok növény burjánzik – szükségük lesz kertész segítségére is: „az eszközök, mint fűrész, sövényvágó már megvannak, de szeretnénk hallani egy szakember véleményét arról, mit érdemes megtartani, és mi van olyan állapotban, hogy gyökerestül ki kell vágni” – tette hozzá Tamás. A család, mióta Érdre költözött, még egy taggal bővült. A szomszéd cicája teljesen hozzájuk szokott; még új nevet is kapott: mivel Károly-napon érkezett, Karcsinak hívják. „Hosszú távra tervezünk, szeretnénk itt maradni. Nem a házba szerettünk bele, hanem a kertbe – a ház egy egyszerű Kádár-kocka, mikor megvettük, tudtuk, hogy ezer dolgot kell megcsinálni rajta, és a barátaink azzal biztatnak, ez egy darabig még így is lesz. A kert viszont ajándék. Sok dicséretet kapunk a szomszédtól, a múltkor azt mondta, ez a telek még sosem volt ilyen szép. Ez az igazi elismerés. És ha már dicséret: nem bánnám, ha visszajönne a »Tiszta udvar, rendes ház« mozgalom. A Vaterán vásároltam is egy ilyen feliratú táblát, és ki fogom akasztani a falra” – nevetett Tamás.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email