22_03_29_erdmost_nincskep

Szüreti napok Simonpusztán

22_03_29_erdmost_nincskep

Szüreti napok Simonpusztán

Szüreti programokkal, koncerttel, sétalovaglással várja családokat Simonpuszta szeptember utolsó hétvégéjén. Borászati, valamint hagyományőrző csikós és lovas karüsszel bemutató, kézműves kirakodóvásár, élőzenés szüreti bál és koncert szerepel a programok között.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A programok a simonpusztai Bivaly Csárdába látogatóknak (a vacsora és a bál kivételével) ingyenesek. Pénteken délután hat órakor sétalovagoltatást rendeznek, majd Varga Viktorral találkozhatnak a látogatók, ezt követően a csárdában tartanak koncertet. 

Szombaton délután egy órakor kezdődik a program, borászati bemutatóval, kézműves kirakodóvásárral és délután négyig tartó sétalovagoltatással. Fél négytől részleteket láthatnak a Varidance TáncRAPszódia című előadásából (amit a Széchenyi Produkció állít színpadra), fél öttől pedig a dabasi csikósok mutatkoznak be. Fél héttől a Simonpuszta NLHE növendékeinek lovas karüsszel bemutatóját láthatják.

Este hétkor kezdődik az élőzenés szüreti mulatság – ez utóbbira előzetes bejelentkezés szükséges, a vacsoramenü pedig kötött áras.

Vasárnap 13-16 óra között szintén ajándék sétalovaglással lepik meg a Bivaly Csárdába látogatókat.

Részletek itt

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email