22_03_29_erdmost_nincskep

Szumó: hazai versenyen bizonyítottak

22_03_29_erdmost_nincskep

Szumó: hazai versenyen bizonyítottak

Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg Utánpótlás Olimpiáját az Érdi Spartacus SC, amely a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában összesen öt versenyt rendezett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egyszerre öt versenynek volt a házigazdája a Batthyány Sportiskola tornacsarnoka, hiszen az Érdi Spartacus az óvodás és gyermek korcsoportoknak Utánpótlás Olimpiát, az U16-os és U18-as korosztályoknak felkészülési versenyt, az U21-es és U23-as korúaknak pedig országos bajnokságot rendezett szumóban. Mindezek mellett pedig az V. Batthyány Olimpián már birkózásban mérték össze tudásukat a sportolók.

A két-két dohión és birkózószőnyegen zajló eseményen az ünnepélyes bevonulást követően a versenyeket dr. Csőzik László, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Aradszki András, országgyűlési képviselő, Kozma Zoltánné, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola igazgatója, illetve Tar Mihály, az Érdi Spartacus SC elnöke nyitotta meg.

A szumósoknál a legfiatalabbak számára tartott Utánpótlás Olimpián nemenként három korosztályban indulhattak a sportolók, s a hazaiak ki is tettek magukért, hiszen hét arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel zártak. A diák I-II-es korcsoportban Narancsik Levente a 25, Jakab Roland a 30, Szenicza Emma pedig a 40 kilogramm küzdelmeit nyerte meg. Baljer Márk 40, Gazsi Nóra pedig 30 kilogrammban lett ezüstérmes.

A diák II-III-asoknál négy elsőséggel végeztek az érdiek, hiszen Narancsik Bence (33 kg), Gazsi Máté (60 kg), Gyenes Bence (+60 kg) és a lányoknál Kaszás Elza (50 kg) is a dobogó legfelső fokára állhatott, míg Baljer Kitti (50 kg) második, Jakab Dániel (50 kg), Virlics Marcell (+60 kg) és Kaszás Lilla (55 kg) harmadik helyen végzett.

A legnagyobb diákoknál, a IV-V-ös korcsoportokban a 60 kilogrammosok között érdekelt Baljer Roxánának köszönhetően ezüst-, a 65 kilogrammos Kovács Dávidnak köszönhetően pedig bronzérmet értek el a Spartacus szumósai.

Az U16-osok és U18-asok számára tartott felkészülési versenyen sem tétlenkedtek a tinédzser érdiek, akik egy ötödik hely mellett négy arany-, két ezüst- és nyolc bronzérmet is itthon tartottak.

Az U16-osoknál Kaszás Elza (50 kg), az U18-asoknál pedig Délceg Edvárd (90 kg) is aranyérmet ünnepelhetett, Baljer Roxána pedig mindkét korcsoport küzdelmeiben diadalmaskodott. Mellettük Baljer Kitti (50 kg) és Gazsi Blanka (60 kg) ezüstérmes lett a kisebbeknél, Jakab Dániel (U16, 55 kg), Kovács Dávid (U16, 65 kg és U18, 70 kg), Gazsi Máté (U16, 65 kg), Kaszás Lilla (U16, 65 kg) és Balogh András (U18, 70 kg) pedig harmadik helyen végzett, ahogy az U16-os ezüstje mellett az U18-asoknál harmadik helyen záró Baljer Kittinek is sikerült még egy éremmel gyarapítania a kollekciót.

A két legnagyobb U-korosztálynak rendezett szumó országos bajnokságon megmutatták az érdiek, hogyan is kell sikeresen űzni ezt a sportágat. Berta Mike a 70, Buzás Patrik a 85, Végh Richárd pedig a 92 kilogrammos súlycsoportot nyerte meg mindkét korosztályban. Az U21-eseknél még a 115 kilóban érdekelt Végh Artúr, az U23-asoknál pedig a 100 kilós Délceg József, a 115 kilósoknál pedig Tamás Patrik végzett az első helyen.

Az aranyérmek mellett további dobogós helyezések is születtek: Tamás Patrik (115 kg) az U21-eseknél is begyűjtött egy ezüstöt, ahogy a 65 kilósok között szereplő Baljer Roxána is, míg a nagyobbaknál a 115 kilóban Végh Artúr végzett másodikként.

Délceg Edvárd mind az U21-es, mind az U23-as korosztályban bronzérmet szerzett, ám a nagyobbaknál még Baljer Roxána is a dobogóra állhatott a harmadik helyével a 65 kilósoknál.

A szumósok mellett a birkózók is szerephez jutottak: az V. Batthyány Olimpián tizenkét arany-, kilenc ezüst- és tizennégy bronzérmet osztottak ki az érdieknek.

A 2009-eseknél, 33 kilogrammban Bárvig Norbert ezüst-, Horváth Bence bronzérmes lett. A 2010-2011-es korosztályban a 23 kilogrammot Póka Bendegúz nyerte Südi Norina előtt, 25 kilóban Narancsik Levente, 27 kilóban Gazsi Nóra diadalmaskodott. A 30 kilósok között Jakab Rolandé lett az elsőség, aki Virlics Annát előzte meg. 32 kilóban pedig Szenicza Emma Kiss Alex előtt végzett az első helyen, továbbá 34 kilóban Csuka Levente örülhetett, aki Berta Lara előtt végzett aranyérmesként.

A 2012-2013-as születésűeknél is összejött nyolc dobogós pozíció: Álló Benedek (22 kg), Kőszegi Kalmár Anna (24 kg), Jászi Gergely (25 kg), Hudák Ádám (34 kg), Hudák Lóránt (27 kg) és Bartus Benedek (27 kg) harmadik, Csuka Levente (26 kg) és M. Kovács Bende (27 kg) első lett.

A grundbirkózók között Varjas Zsombor a 20, Mester Bence a 21, Katona Dominik pedig a 23 kilogrammot nyerte meg. Előbbi mögött második lett M. Kovács Zekő, harmadikként pedig Kulik Júlia és Póka Baltazár végzett.

Mester Bencének az elsőséghez pedig a későbbi ezüstérmes Dobai Csabát, valamint a harmadikként záró Halom Álmost kellett legyőznie.

Katona Dominik pedig úgy lett aranyérmes, hogy a második helyezett Kalácska Ákost és három harmadikat, Barna Noémit, Dankó Hunort és Újlaki Dánielt előzte meg.
A 30 kilogrammosoknál családi dobogó jött össze, hiszen Menner Tibor Menner Mírát és Menner Vivient előzte meg.

Az elért eredmények alapján a rendezők három kupát ajánlottak fel az óvodák között, melyek közül a Szivárvány Tagóvoda, a Harkály Tagóvoda és a Tündérkert Tagóvoda is elismerésben részesült.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email