22_03_29_erdmost_nincskep

Szombaton hallé-parti a Duna-parton

22_03_29_erdmost_nincskep

Szombaton hallé-parti a Duna-parton

Július 20-án tartja halászlé partival egybekötött családi napját az Érd és Környéke Horgászegyesület, amire szeretettel várják a baráti társaságokat, családokat – akár a főzőversenyre jelentkeznek, akár a közös, száz literes kondérban főzött halászléből kóstolnának.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hagyományokhoz híven a Duna-parti, volt téglagyár melletti terület ad otthon az érdiek által nagyon kedvelt rendezvénynek július 20-án. Mint Pluhár Istvántól, a Horgászegyesület titkárától megtudtuk, a főzőversenyre 15-20-an szoktak nevezni (ez persze attól is függ, milyen az idő aznap), míg a látogatók száma a kétszázat is eléri.

Aki nevezni szeretne, az a helyszínen, a rendezvény napján teheti meg, a halakat kilenc órától osztják (a többi hozzávalót a nevezőknek kell biztosítaniuk). Bárki nevezhet, horgászegyesületi tagság nem szükséges. 

A zsűrizésre egy óra körül kerül majd sor, eredményhirdetés fél kettő-két óra tájékán várható.

Természetesen azokat is várják, akik nem főzni, hanem kóstolni szeretnének: mintegy kétszáz adag halászlé készül majd az egyesület támogatói részére (ezt a tavalyi verseny győztese főzi); támogatói jegyet a helyszínen tudnak vásárolni az érdeklődők.

– Rendezvényünkön kötelező regisztráció van, a látogatók karszalagot kapnak. Az ezen szereplő szám egyúttal https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpgbolajegy is, amivel a vendégek részt vehetnek a családi napon tartott nyereménysorsoláson – tette hozzá Pluhár István, aki elmondta azt is: idén sem maradhat el az élőzene, a talpalávalóról a Tranzit Zenekar gondoskodik majd.

Érdemes pokróccal érkezni szombaton, hiszen a horgászok a főzőverseny előtt lekaszálják a területet, kitakarítanak, még szúnyogirtást is végeznek, így kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat ezen a július végi napon (amire a meteorológusok is igazi szép időt jeleznek).

A horgászok családi napját idén is támogatja az önkormányzat; a halat városi forrásból vásárolja meg az egyesület.

Az ÉrdFM 101.3 interjúját alább hallgathatják meg a halászléfőző-versenyről és családi napról.


Archív fotó

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email