22_03_29_erdmost_nincskep

Szombaton halászlévendégség

22_03_29_erdmost_nincskep

Szombaton halászlévendégség

Tizenkilencedik alkalommal rendezi meg halászlévendégségét a horgászegyesület: 18-án 11.30 és 13 óra között várják az érdeklődőket a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt. Lesz bejgli is, no meg friss kenyér a halászléhez. Helyben fogyasztani nem lehet, a halászlét dobozolva adják át a horgászok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Százharminc-százötven kiló halból készül a hamisítatlan érdi halászlé: az alapanyagot nem fogják, hanem vásárolják, de ettől még nagyon finom – tanúsíthatják ezt mindazok, akik már kóstolták az Érd és Környéke Horgászegyesület remekét. 

Huszonöt önkéntes dolgozik majd azon, hogy a halászlévendégség tökéletes legyen. Ötszáz-ötszázötven adaggal készülnek, és minden vendéget egy-egy bedobozolt adag ebéddel lát vendégül az egyesület. Ha marad az ételből, a kiporciózott adagokat az orvosi ügyeletre, a mentőállomásra, a hajléktalanszállóra szállítják – tudtuk meg Berényi Andrásnétól, az egyesület elnökétől, aki kiemelte: ahogy a tavalyi, úgy az idei alkalommal sem lehet helyben megenni az ebédet, mindent csomagolva adnak át.

A csomagban a halászlén kívül lesz friss kenyér (a Soós Pékség jóvoltából) és bejgli (a Pataki Cukrászda felajánlása).

Kérik a vendégektől, hogy viseljenek maszkot, és tartsák a távolságot sorban állás közben is. A polgárőrség önkéntesei is jelen lesznek, figyelnek majd a szabályok betartására. A horgászok is gumikesztyűben, maszkban dolgoznak majd, vigyázva a biztonságra – tette hozzá.

Berényi Andrásné elmondta azt is: a halászlét korán kezdik főzni, így fél tizenkettőre már érdemes odamenni a művelődési központ elé.

Hallgassák meg az ÉrdFM 101.3 interjúját:


További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email