22_03_29_erdmost_nincskep

Szervezzen Ön is ünnepet a szomszédokkal!

22_03_29_erdmost_nincskep

Szervezzen Ön is ünnepet a szomszédokkal!

Szervezők jelentkezését várják a második Érdi Szomszédünnepre, amit szeptember 5-én szerveznek szerte a városban. Azt, hogy igény van rá, mi sem bizonyítja jobban, hogy csaknem 30 utcában szomszédoltak az érdiek tavaly.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Takács Éva, szervező az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elmondta: a kezdeményezés, hogy az egymás mellett élők jobban megismerhessék egymást Franciaországból indult, Magyarországon pedig Pécsett volt először ilyen program 2010-ben.

Akkor a szervezőnek annyira megtetszett az ötlet, hogy a Nyomdász utcában azóta évről-évre meghívta saját szomszédait egy hasonló összejövetelre. Aztán az évek alatt arra gondolt, Érd kertvárosias jellege miatt kiterjeszthetnék a programot az egész városra.

Az előzmények közé tartozik persze a Czabai kert is, ahol 17 éve hívták össze az ott élőket, vagy az Alsó utca, ahol másfél évtizede rendezik meg az utcabált. 

– Meggyőződésem és tapasztalahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ilyen kapcsolatokra szükség van ahhoz, hogy jól érezzük magunkat ott, ahol élünk. Több hasonló rendezvény is van már a városban: az Alsó utcaiak bálja, a Hársfa utcában is vannak hasonló összejövetelek. Nálunk, a Nyomdász utcában tíz éve tartunk ilyen találkozókat. Fontos, hogy ez a rendezvény az utcán, mindenki számára elérhető helyen zajlik – tette hozzá Takács Éva. Mint mondta, a szomszédünnepeknek köszönhetően nem idegen szomszédokként, hanem kedves lakótársként néznek egymásra, ismerik egymás nevét, kedvteléseit.

– Szeretnénk a szomszédünnepet az egész városban megrendezni, szeptember 5-én, szombaton. Jó lenne, ha minél több utca csatlakozna ehhez a felhíváshoz. Agilis és vállalkozó kedvű embereket keresünk, akik szívesen megrendezik saját utcájukban, környezetükben ez a programot. A város a megszervezéshez segítséget nyújt, meghívókat, poharakat, különféle reklámanyagokat biztosít a résztvevő utcák számára, és ezen a napon nem kell fizetniük a lakóknak a közterület-használatért. Reméljük, minél többen jelentkeznek, és sokan csatlakoznak a felhíváshoz – zárta szavait Takács Éva.

Aki szívesen szervezne szomszédünnepet, Takács Évát, az akció koordinátorát a 0670/517-8454-es telefonszámon. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email