Ezeket az alkotásukat láthattuk már a művésztelep nyílt napján a műtermekben a többi alkotás között, még frissen, festékszagúan, de mint tudjuk, egy kiállítás soha nem egyes festmények halmaza csupán. A képeket válogató, a falakon elrendező új minőséget hoz létre, olyan látványt, ami túlmutat az egyes műveken.
– Magam is meglepődtem, amikor kiválogattam száznál is több alkotásból a bemutatandó huszonnyolcat, hogy milyen jó anyag született – mondja Kéri Mihály festőművész, a művésztelep és a galéria vezetője –, igazán méltó a tízedik évfordulóhoz, kitettek magukért az alkotók. S noha nem volt tematikus megkötés, a kész tárlatot végig nézve érezni, hogy itt egy összeszokott közösség munkáival állunk szemben.
Ezt emelte ki megnyitójában Novotny Tihamér művészeti író is, akit úgymond megigézett a tárlat összetartó ereje, a művek kicsiszolt egymásra hangoltsága, arányos összecsengése. Ebből következően a kiállítás legfőbb erényének a megszólító erőt tartja, ami leginkább színeken keresztül jut el a közönséghez: „A hideg és meleg, a kék és vörös, a fekete-sárga, fekete-rózsaszín, fekete-fehér, sötét és világos tónusok gazdag váltakozása, köztük egy-egy zöld vagy szürke képhangulat méltóságteljessége – valósággal megbabonázzák a nézőt.”
Ugyanakkor – hangzott még el az elemzésben –, „ha a szemlélő egyenként kezd belemerülni a képfelületek sugallta technikai és módszertani miliőbe, lélekrajzokba, személyiségjegyekbe, érzelemutakba, szellemi várkastélyokba, akkor megint csak változatos, egymással feleselő, egymással élő párbeszédet folytató festői karakterisztikumokkal találkozik.” Ezek mind-mind arról győznek meg bennünket – szőtte tovább a gondolatot Novotny Tihamér –, hogy a művészi sors kifejezhetőségének és átélhetőségének másik legfőbb eszköze az anyag rejtett lelke, szíve. Ezeken a felületeken kaphatjuk meg azokat az értesüléseket, amelyekből azt szűrjük le magunknak, hogy értjük – még akkor is, ha a jelen művészek többsége nem érzelmei, vajúdásai mágikus és misztikus folyamatát tárja a szemlélők elé, inkább mértani jelbeszédben fogalmazza meg lelki és világnézeti önmagát – az alkotó beállítódottságát, problémaavilágát, netán még a szándékát is.
A kiállítás 2019. január 20-ig látogatható.
