Szellemi várkastélyokba vezető érzelemutak

Jelentésnek, beszámolónak is nevezhetjük a X. Érdi Művésztelep alkotásaiból a városi galériában rendezett kiállítást. Tizennégy alkotó –Aknay János, Csetneki József, Eőry Emil, dr. Hudák Mariann, Kalocsai Enikő, Karsch Manfred, Kéri Mihály, Kovács Johanna, Puha Ferenc, Fritz Rautner, Somogyi György, Sz. Varga Ágnes, Székács Zoltán, Wrobel Péter – munkájának esszenciája, összegzése a tárlat, ami bepillantást enged abba, mi foglalkoztatta az alkotókat abban a nyári két hétben.

Ezeket az alkotásukat láthattuk már a művésztelep nyílt napján a műtermekben a többi alkotás között, még frissen, festékszagúan, de mint tudjuk, egy kiállítás soha nem egyes festmények halmaza csupán. A képeket válogató, a falakon elrendező új minőséget hoz létre, olyan látványt, ami túlmutat az egyes műveken.


– Magam is meglepődtem, amikor kiválogattam száznál is több alkotásból a bemutatandó huszonnyolcat, hogy milyen jó anyag született – mondja Kéri Mihály festőművész, a művésztelep és a galéria vezetője –, igazán méltó a tízedik évfordulóhoz, kitettek magukért az alkotók. S noha nem volt tematikus megkötés, a kész tárlatot végig nézve érezni, hogy itt egy összeszokott közösség munkáival állunk szemben.


Ezt emelte ki megnyitójában Novotny Tihamér művészeti író is, akit úgymond megigézett a tárlat összetartó ereje, a művek kicsiszolt egymásra hangoltsága, arányos összecsengése. Ebből következően a kiállítás legfőbb erényének a megszólító erőt tartja, ami leginkább színeken keresztül jut el a közönséghez: „A hideg és meleg, a kék és vörös, a fekete-sárga, fekete-rózsaszín, fekete-fehér, sötét és világos tónusok gazdag váltakozása, köztük egy-egy zöld vagy szürke képhangulat méltóságteljessége – valósággal megbabonázzák a nézőt.”

 

Kovács Johanna: Viadal után


Ugyanakkor – hangzott még el az elemzésben –, „ha a szemlélő egyenként kezd belemerülni a képfelületek sugallta technikai és módszertani miliőbe, lélekrajzokba, személyiségjegyekbe, érzelemutakba, szellemi várkastélyokba, akkor megint csak változatos, egymással feleselő, egymással élő párbeszédet folytató festői karakterisztikumokkal találkozik.” Ezek mind-mind arról győznek meg bennünket – szőtte tovább a gondolatot Novotny Tihamér –, hogy a művészi sors kifejezhetőségének és átélhetőségének másik legfőbb eszköze az anyag rejtett lelke, szíve. Ezeken a felületeken kaphatjuk meg azokat az értesüléseket, amelyekből azt szűrjük le magunknak, hogy értjük – még akkor is, ha a jelen művészek többsége nem érzelmei, vajúdásai mágikus és misztikus folyamatát tárja a szemlélők elé, inkább mértani jelbeszédben fogalmazza meg lelki és világnézeti önmagát – az alkotó beállítódottságát, problémaavilágát, netán még a szándékát is.


A kiállítás 2019. január 20-ig látogatható.

Forrás
Érdi Újság, Kiemelt kép: Aknay János: Emlék